Ez lesz a világ legszigorúbb dohányzásellenes törvénye?

MTI Illusztráció: Pixabay
2024.04.17. 08:28

Elfogadta második olvasatban a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltásáról szóló törvénytervezetet.

Az indítványról még döntenie kell a parlament felső kamarájának, a Lordok Házának, majd a részletes, harmadik olvasatbeli vita után újból az alsóháznak is, de a végleges jóváhagyás a kormányzó Konzervatív Párt frakcióján belüli jelentős ellenállással együtt is biztosra vehető, mivel a tervezetet a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt teljes egészében támogatja. A készülő törvény, amelynek tervezetét Rishi Sunak miniszterelnök tavaly ősszel terjesztette elő,  büntetendő cselekménnyé nyilvánítja dohánytermékek eladását azoknak, akik 2009. január 1-jén vagy később születtek.

A tervezett jogszabály rögzíti a 2009-es kiinduló születési időpontot, így gyakorlatilag minden évben egy-egy évvel növekszik azoknak az alsó korhatára, akik nem juthatnak legálisan dohánytermékhez.
 

Ennek alapján  a most 15 éves korosztály soha nem kerül olyan életkorba, amikor törvényesen dohányárut vehet, tekintettel arra, hogy a kormányrendeleti szintű jelenlegi brit szabályozás is csak 18 éven felülieknek engedélyezi dohánytermékek eladását. Hosszú távon így az egész lakosságra kiterjed majd a forgalmazási tilalom.

A második olvasatbeli, vagyis az általános vita után megtartott kedd éjszakai szavazáson az alsóház 383 képviselője voksolt a tervezetre 67 elutasító szavazat ellenében. Végleges elfogadása után ez lesz a világ egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kimutatása szerint Nagy-Britanniában a dohányzás okozza a legtöbb megelőzhető halálozást: évente 80 ezer haláleset köthető közvetlenül a dohányzásból eredő betegségekhez, és a daganatos megbetegedések negyede is a dohányzás miatt alakul ki. Az NHS statisztikái szerint a brit kórházakba csaknem minden percben bekerül egy-egy olyan páciens, aki dohányzástól betegedett meg.

A mostani törvénytervezet a legnagyobb horderejű dohányzásellenes kezdeményezés Nagy-Britanniában azóta, hogy a Munkáspárt vezette előző kormány 2007-ben minden zárt közösségi helyiségben – köztük a munkahelyeken, a közintézményekben és a vendéglátóhelyeken – megtiltotta a dohányzást.

Kapcsolódó témák: #dohányzás | #egészség | #London | #törvény |