Koronavírus

Dánia és Finnország is feloldja a korlátozásokat

Illusztráció: Freepik
MTI
2022.02.01. 06:33

Dánia lényegében felold minden, a koronavírus járványa nyomán elrendelt korlátozást kedden dacára annak, hogy továbbra is sok az új fertőzött. Finnország hasonlóan jár el, ám a pontos időpontról még nem döntöttek.

Eltörlik egyebek mellett a maszkviselési kötelezettséget, és az oltási igazolványokat sem fogják ellenőrizni. A nagyrendezvényeket zavartalanul megtarthatják, és az éjszakai szórakozóhelyek is újranyithatnak. Ugyanakkor a be nem oltottakra vonatkozó bizonyos szabályok továbbra is hatályban maradnak.

A kormány a törvényhozás járványügyi bizottságának javaslatát követve visszavonta a Covid-19 társadalmi szempontból kritikus betegségként történő besorolását február elsejével.
Dánia tavaly szeptemberben egyszer már feloldotta teljes körűen a korlátozásokat. A fertőzöttek száma azonban ezt követően megugrott, ami miatt fokozatosan ismét el kellett rendelni a járványügyi intézkedéseket.

A csaknem hatmillió lakosú országban az utóbbi időben tíz- és húszezer között mozgott az új fertőzöttek napi száma. A hatóságok szerint az esetek csaknem száz százalékáért már a koronavírus korábbinál gyorsabban terjedő omikron variánsa felelős. A fertőzöttek magas száma ugyanakkor nem járt kórházak túltelítettségével.

Dániában a járvány kitörése óta több mint 1,7 millióan fertőződtek meg koronavírussal, és 3755-en hunytak el a kórban.

Finnország is feloldja a korlátozásokat, de még nincs pontos időpont

Ezt Sanna Marin finn miniszterelnök jelentette be. A 36 éves kormányfő a fővárosban, Helsinkiben tartott rendezvényen beszélt erről.

A Yle finn közszolgálati televízió tájékoztatása szerint a szociáldemokraták vezette ötpárti koalíciós kabinet szerdán vitatja meg a járványügyi szabályok visszavonásának tervét. Egyes intézkedéseket azonban már most feloldanak: így például keddtől az éttermek este kilencig tarthatnak nyitva és este nyolc óráig szolgálhatnak fel alkoholt. Szintén megszűnnek a határellenőrzések az uniós belső határokon.

A finn kormány szerint a vakcinák beváltották a hozzájuk fűzött reményeket és sikerült megelőzniük a kórházi kezelést igénylő tömeges megbetegedéseket, ezért az ország olyan helyzetbe került, hogy végre feloldhat minden korlátozást.

Kapcsolódó témák: #Dánia | #Járványhelyzet | #koronavírus |