Illegális bevándorlás

Ausztriában tavaly 687 embercsempészt fogtak el

MTI Depositphotos
2023.01.05. 07:16

Az osztrák belügyminisztérium a hivatalos éves mérleget ismertetve hangsúlyozta, hogy 2016 óta nem volt ilyen magas ez a szám. Csak Ausztria Magyarországgal közös határán több mint 300 gyanúsítottat vettek őrizetbe.

A tájékoztatás szerint az embercsempészek zöme szíriai, török, román, illetve ukrán állampolgár.
 
Az osztrák belügyminisztérium szerint a bűnözők 2022-ben az ukrajnai konfliktust kihasználva hitették el menedékkérőkkel, hogy simán Európába juthatnak, mivel – állították – nem ellenőriznek a határokon. A tárca hozzátette, hogy az embercsempészet lett az egyik legjövedelmezőbb bűncselekmény a szervezett bűnözők körében.

A tárca egyben felidézte, hogy 2022 májusában sikerült egy kiemelkedően komoly nyomozati eredményt elérni: feltárták, hogy egy gyanúsított a bűnhálózatán keresztül mintegy 36 ezer illegális bevándorló továbbutazását szervezte meg Romániából nyugat-európai országokba.

Fotó: Depositphotos

Kapcsolódó témák: #Ausztria | #bevándorlás | #embercsempész | #migráció |