Az elhunytak négy százaléka semmilyen alapbetegségben nem szenvedett

Tizedik napja lecsengőben a járvány

Fotó: Pixabay
Győr+
2020.06.02. 11:22

Az operatív törzs keddi online tájékoztatóján az országos tiszti főorvos elmondta: az elhunytak alacsony száma, négy százaléka nem szenvedett semmilyen alapbetegségben a jelenlegi kutatások szerint.

Dr. Müller Cecília a magyarországi adatokat ismertetve aláhúzta: 4% azoknak az elhunytaknak az aránya, akik nem szenvedtek semmilyen alapbetegségben, egyedül a koronavírusnak tudható be az elhalálozásuk.

„Tizedik napja lecsengőben van a járvány, a tendencia egyértelmű. Ettől függetlenül nagyon figyelünk az esetleges felbukkanó új gócokra, hogy ideje korán felfedezzük őket, hogyha kell, cselekedjünk, és izoláljuk őket. ” – hangsúlyozta.

Lakatos Tibor pedig elmondta: napok óta a védekezés újabb fázisában vagyunk, ennek megfelelően a rendőri feladatok is némiképpen átalakultak. A hétvége nagyon pozitív tapasztalatokat hozott: minimális számban kellett csak intézkedéseket végrehajtaniuk a kollégáiknak: összesen 53 személlyel szemben jártak el hatósági házi karantén megsértése miatt.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hozzátette: az újrainduló kulturális rendezvényeken is odafigyelnek a védekezési intézkedések betartására, az önkéntes jogkövetés ebben az időszakban pedig különösen fontos.

Korábban ma a témában:

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus |