Távmeghallgatásokkal működnek a bíróságok

Győr+
2020.03.19. 08:34

2020. március 15-től rendkívüli ítélkezési szünet van a hazai bíróságokon. A törvényszékek nem tartanak előkészítő ülést, tárgyalást és nyilvános ülést.

A 2020. március 15. napja utáni időpontra kitűzött tárgyalások elmaradnak – ezzel kapcsolatban a bíróságok a peres feleket és az idézett személyeket külön is tájékoztatni fogják. A bíróságok nem tartanak előkészítő ülést, tárgyalást és nyilvános ülést sem – többek között ez áll a magyar bírói szervezet honlapján megjelent hivatalos tájékoztatásban.

A halaszthatatlan eljárási cselekményeket a bíróságok – lehetőség szerint – távmeghallgatás útján tartják meg. A bírósági kezelőirodákon a személyes ügyfélfogadás szünetel, tájékoztatást távközlési eszközön vagy elektronikus úton lehet kérni.

(A távmeghallgatás ebben az esetben azt jelenti, hogy a fertőzésveszély elkerülése végett a bíróságok zárt rendszerű internetes videóhálózatán keresztül történik például a büntető ügyekben a tanúként, illetve a gyanúsítottkénti meghallgatás. – a szerk.)

A hivatalos közlemény kitér rá, hogy ügyintézés esetén elsősorban elektronikus ügyintézést érdemes választani. Papíralapú beadványaikat az ügyfelek postán küldhetik be, vagy a bejáratoknál elhelyezett gyűjtőládákba dobhatják be.

A járványügyi helyzettel összefüggésben speciális tárgyalótermi protokollt is életbe léptettek.

Ha egy halaszthatatlan eljárási cselekmény nem tartható meg távmeghallgatás útján, akkor ez a speciális tárgyalótermi protokoll lép életbe.

E szerint az ügyfeleknek nyilatkozniuk kell arról, hogy: a megelőző 14 napban jártak-e fertőzéssel érintett területen, találkoztak-e fertőzött, vagy azzal érintkező személlyel.

Ha pedig valószínűsíthető, hogy a halaszthatatlan üggyel kapcsolatban a tárgyalóteremben fertőzött személy tartózkodik, a tárgyalást a bíróság félbeszakítja. Az érintett személyt elkülönített helyiségbe irányítja és azonnal értesíti a hatóságot. A jelenlévő személyek adatait és elérhetőségeit a bíróság regisztrálja és eljuttatja az illetékes szervhez.

A bíróságok épületébe a rendkívüli ítélkezési szünet idején csak az alábbi személyek léphetnek be: hivatali kötelezettségét ellátó bíró vagy igazságügyi alkalmazott. Akit halaszthatatlan eljárási cselekmény miatt a bíróságra idéztek. A bíróság érdekkörébe tartozó feladatokat ellátó személy.