60-80 millió forintos árbevétel-kiesése van a Soproni Basket klubnak

Sopron: változások következnek

Fotó: Pixabay
Győr+
2020.04.18. 19:45

Török Zoltán ügyvezető szerint a Sopron Basket női kosárlabdaklub nem tudja ott folytatni, ahol az elmúlt években tartott és a jelenlegi helyzetben az Euroliga-szereplés is veszélybe kerülhet.

„A világ sportja jelenleg tetszhalott állapotban van, és senki sem tudja megmondani, hogy ebből az állapotból a felébredés milyen lesz” – mondta az M4 Sportnak Török Zoltán.

Szerinte meg kell várni, hogy az újrakezdéskor milyen képet fog mutatni a nemzetközi és a hazai kosárlabdaélet, illetve a magyar gazdaság.

„Egy valami teljes bizonyossággal állítható: nem tudjuk ott folytatni, ahol az elmúlt években, az elmúlt három-négy évben tartottunk.”

Emlékeztetett rá, hogy még a koronavírus-járvány okozta válság előtt „olyan gazdasági természetű negatív esemény” következett be, amelynek hatására a klub “óvatos becslés” alapján 60-80 millió forintot vesztett árbevétel tekintetében.

„Ez egy olyan kiesés a mi szintünkön, aminek a pótlását jelen pillanatban még nem látjuk, hogyan fogjuk megoldani” – jelezte az ügyvezető.

Török azért azt is hozzátette: “De sok idő van és nem szeretnék vészharangokat kongatni. Nagyon sok esetben álltuk mi a sarat az elmúlt évtizedekben és jöttünk ki lehetetlen helyzetekből, de a mai állapot az ez” – szögezte le.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #sport |