Gyógyszerek

Nem volt roham a patikákban

Fotó: Győr+ archív
MTI
2020.12.09. 06:14

Ősszel nyoma sem volt a pánikszerű gyógyszervásárlásnak, októberben a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma 46,9 milliárd forint volt, ami szeptemberhez képest 1,4 százalékos visszaesést, éves alapon pedig 1,1 százalékos lassulást jelez - olvasható szerdai Világgazdaságb

 A gazdasági  napilap a Hiflylabs Zrt. elemzőcég adatait ismertetve arról ír, hogy az éves kumulált gyógyszerforgalom még mindig viszonylag magas, a januártól októberig tartó időszakban a regisztrált forgalmi érték 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Dobozszám szerint pedig az év első tíz hónapjában 2 százalékkal adtak el több vényköteles gyógyszert – jelezte Virág Zsolt, a Hiflylabs Zrt. szakértője.

A támogatott vényköteles gyógyszerek októberi forgalma ugyanakkor mind darabszámban, mind értékesítési volumenben elmarad a szeptemberi értékektől, illetve az előző év azonos időszakának adataitól is.

A két járványhullám trendje közti hasonlóság, hogy az első hónapban egyaránt megugrott a gyógyszerfogyasztás, majd a második hónapban jött a korrekció. “A második hullám alatt a fogyasztás jóval kiegyensúlyozottabb, alig haladja meg a gyógyszerforgalom a szokásos havi fluktuációját, illetve az ősszel tapasztalt átlagos fogyasztás is jóval alacsonyabb a tavaszinál” mutatott rá a szakértő.

A regionális eloszlás a tavaszi helyzetet idézi: a távmunka szélesebb körű elterjedése miatt a fővárosi forgalom jelentős része vidékre terelődött, leginkább a Budapest körüli agglomeráció forgalma emelkedett jelentősen, és még októberben is nagy volt a Balaton környéki értékesítés pozitív kilengése – olvasható a Világgazdaságban.

Kapcsolódó témák: #egészségügy | #koronavírus |