Védekezés

Merkely Bélát Szputnyik V vakcinával oltották be

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
mti
2021.02.18. 17:31

Beoltották a Semmelweis Egyetem rektorát koronavírus ellen csütörtökön, Merkely Béla a Szputnyik V vakcinát kapta meg.

A rektor igazolt Covid-19 fertőzése után három hónappal kapta meg a védőoltást. Merkely Bélát és négy másik orvost Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával.

A közleményben idézték a rektort, aki hangsúlyozta: az egyetem vezetése és munkatársai ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az oltások biztonságosságára.

A Semmelweis Egyetemen 2020. december 26-án kezdték meg az oltásokat. Mostanra a betegágy mellett dolgozó orvosok 100 százaléka, míg a szakdolgozók 92 százaléka védett, “és ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése” – jelezték.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az 5800 egészségügyi területen dolgozó munkavállaló közül jelenleg mindössze három olyan szakdolgozó van távol igazolt Covid-19 fertőzés miatt, aki korábban nem kapta meg az oltást.

Az egyetem végezte a kormányzat által elrendelt kórházak és egészségügyi ellátók (például háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és asszisztenseik), illetve az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, továbbá a szociális otthonok lakóinak oltását, mindemellett december 26-a óta oltják a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélye szerinti Semmelweis-munkatársakat, -hallgatókat is.

Az egyetem dolgozói eddig 46 648 védőoltást adtak be, a munkatársak és hallgatók közül pedig 10 409-en kapták meg legalább az első oltást. 2021. február 4-től pedig elindult a családorvosok által beutalt, fővárosi, 80 év feletti idősek vakcinációja is az egyetem területén – közölték.

Kapcsolódó témák: #Magyarország | #oltás | #Semmelweis Egyetem |