Ösztönző kampány

MÁV-Volán: plusz két szabadnap az oltakozóknak

Fotó: MÁV-START
Győr+
2021.05.13. 20:27

A MÁV-Volán csoport ma megjelent közleményében egyebek között az szerepel: kiemelkedő közszolgáltatóként a vállalatcsoport különösen fontosnak tartja, hogy munkavállalói védettek legyenek a koronavírussal szemben, egyrészt saját, másrészt az utasok egészségének megőrzése érdekében.

Közleményt jelentetett meg a mai nap folyamán a MÁV-Volán csoport. Ebben azt írják, hogy „a magyarországi közösségi közlekedés zavartalanságát a vállalatcsoport folyamatosan biztosítja és biztosítania is kell.

„A MÁV-Volán-csoport ösztönző kampányának részeként, azon kollégák, akik beoltatják magukat a COVID-19 vírus ellen, két extra szabadnapot kapnak.”

Majd emlékeztetnek rá: saját, belső felmérésük szerint már több mint 40 százalék a beoltottak aránya a cégcsoportnál.

„Ez is mutatja, hogy a munkavállalók felelősségteljesen állnak hozzá a vírus elleni védekezéshez. Aki a cég dolgozójaként már beoltatta vagy legkésőbb június 15-ig beoltatja magát, két plusz szabadnapot kap, melyből egyet idén, egyet a jövő évben használhat fel.” – teszik hozzá.

A cégcsoport továbbra is arra kéri munkavállalóit, hogy regisztráljanak az önkéntes és ingyenes védőoltásra a https://vakcinainfo.gov.hu/regisztracio-oltasra oldalon.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #MÁV | #oltás | #Volán |