Magyarország

Már 2,8 millióan megkapták legalább az első oltást

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
mti
2021.04.11. 15:21

Jól halad az oltási program Magyarországon - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a közmédiának vasárnap.

Galgóczi Ágnes közölte, 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták.Ez azt jelenti, hogy a lakosság 28 százaléka már legalább egy oltást megkapott, míg az európai uniós átlag csupán 13 százalék – hangsúlyozta.

Magyarországon is többféle mutációját mutatták már ki a vírusnak. A leggyakoribb a brit mutáns, amely nagyon gyorsan terjed, és súlyosabb megbetegedést okoz, sok fiatal is kórházba kerül miatta – mondta az osztályvezető.

Megjegyezte, hogy bár a kórházban kezeltek száma örvendetesen csökkent, még mindig 10 ezer feletti. Az elmúlt 24 órában 6296 új fertőzöttet regisztráltak, és 206-an haltak bele a fertőzésbe. Továbbra is a járvány harmadik hullámában van az ország – közölte Galgóczi Ágnes.

A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja szinte minden vizsgálati ponton stagnál a szennyvízben. Ez a mutató hét-tíz nappal vetíti előre a járványgörbe alakulását – jegyezte meg.

Az osztályvezető arról is beszélt, hogy a háziorvosok teljes listát kapnak azokról, akik a praxisukból regisztráltak a vakcináért. Az idősek mellett már a krónikus betegséggel küzdő fiatalabbakat is beküldhetik az oltópontokra – emelte ki.

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #Magyarország | #oltás |