Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Közös imádságra hív Ferenc pápa

Fotó: Vatican News
Győr+
2020.03.24. 10:11

Ferenc pápa felhívással fordult a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényhez, hogy március 25-én, szerdán délben mindenki együtt imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez.

A Szentatya a következő felhívást tette az Úrangyala elimádkozása után:

„Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek a fenyegető világjárványtól rettegnek, szeretném javasolni az összes kereszténynek, hogy egyesített hanggal, együtt esedezzünk az Ég felé. Kérem az összes egyház és az összes keresztény közösség vezetőjét, valamint a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényt, hogy imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez, és mondjuk el egyszerre azt az imát, amelyet Urunk, Jézus tanított nekünk. Kérek tehát mindenkit, hogy egyrészt mindennap többször is imádkozza el a miatyánkot, március 25-én, szerdán délben viszont közösen, mindnyájan együtt imádkozzuk. Azon a napon, amikor sok keresztény arra emlékezik, hogy Szűz Mária hírt kap az Ige megtestesüléséről (Gyümölcsoltó Boldogasszony), az Úr hallgassa meg összes tanítványa egy lélekkel mondott imáját, kik a feltámadt Krisztus győzelmének megünneplésére készülnek.

Az ima magyar fordítása itt olvasható.

Rendkívüli Urbi et Orbi áldás március 27-én, pénteken

Ugyanezzel a szándékkal március 27-én, pénteken, 18 órakor imát fogok vezetni a Szent Péter-bazilika előtt, de a tér üres lesz. Már most hívok mindenkit, hogy lélekben kapcsolódjon ehhez az imához a tömegkommunikációs eszközökön keresztül. Meghallgatjuk Isten igéjét, elmondjuk könyörgéseinket, imádjuk az Oltáriszentséget, mellyel a végén Urbi et Orbi áldást adok, és ehhez hozzákapcsolódik annak lehetősége is, hogy bárki teljes búcsúban részesüljön.

A vírus világméretű terjedésére az ima, az együttérzés és a gyengédség világméretű terjedésével akarunk válaszolni.

Maradjunk egyek! Éreztessük meg közelségünket a legmagányosabb és leginkább megpróbált emberekkel! Éreztessük meg közelségünket az orvosokkal, az egészségügyi dolgozókkal, az ápolókkal és ápolónőkkel, az önkéntesekkel… Közelségünket a hatóságokkal, akiknek szigorú intézkedéseket kell hozniuk, de a mi érdekünkben! Közelségünket a rendőrökkel és a katonákkal, akik próbálják fenntartani a rendet az utcákon, gondoljunk rájuk, hogy megtegyék mindazt, amit a kormány kér tőlük valamennyiünk java érdekében! Éreztessük meg közelségünket mindenkivel!”

Csatlakozni lehet a Magyar Kurír Facebook-oldalán.

Kapcsolódó témák: #egyház | #koronavírus |