Robbanás még nincs, figyelmeztető jelek azonban akadnak

Egyre többen szorulnak kórházi ápolásra

Fotó: Pixabay
Győr+
2020.04.18. 10:54

Több mint százzal emelkedett azoknak a száma, akiket klinikán kell ellátni. A járvány kiteljesedésénél tartunk.

Az operatív törzs szombat délelőtt online sajtótájékoztatóján Ruszin Romulusz elmondta: a tegnapi nap folyamán további tizenegy magyar vállalatnál jelentek meg a Honvédelmi Irányító Törzsek.

A honvédelmi operatív törzs vezetője hozzátette: befejeződött a Pesti Úti Idősek Otthona fertőtlenítése.

Kiemelte továbbá: a honvédség támogatja a rendőrség munkáját, ezen kívül végzik a határ őrzésével kapcsolatos feladatokat, a nagyobb városokban járőr-szolgálatot látnak el, 51 kórházban pedig katonai közreműködéssel folytatódik készletgazdálkodás.

Ezt követően Dr. Müller Cecília vette át a szót, aki köszönetet mondott a honvédség katonáinak azért a heroikus munkáért, amit a járvánnyal érintett egészségügyi és szociális intézményekben végeztek.

„Ebből is látható, hogy nagy erők fognak össze, mindenki a maga területén végzi a szükséges feladatokat.” – fogalmazott.

A járványügyi megbetegedések változatlanul emelkedő tendenciát mutatnak, továbbra sem beszélhetünk azonban robbanásról. Tovább növekszik ugyanakkor a kórházban ápoltak létszáma – hívta fel a figyelmet az országos tiszti főorvos.

Több mint száz beteg van már, akiknek olyan súlyos az állapota, hogy klinikai ápolásra szorul. Emelkedő tendencia van tehát ebben is, így nagyon fontos az egészségügyi intézmények megfelelő felkészítése, ami jelenleg is zajlik.

A járvány kiteljesedésénél vagyunk még, és ez fokozott figyelemre és óvatosságra kelljen, hogy intsen minket- hangsúlyozta Dr. Müller Cecília.

Korábbi mai cikkünk a témában:

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus |