Szentmisék az országban

Találékonyak a plébánosok

Fotónk illusztráció.
Győr+
2020.04.27. 05:53

Egyre találékonyabbak országszerte a plébánosok: mindent megtesznek azért, hogy a hívők ne maradjanak szentmise nélkül hétről hétre. Előszálláson például autós misét tartanak már húsvét óta, hasonlóan az autós mozihoz. A hívők kocsiból hallgathatják a misét, sőt aktív résztvevők is: a ministránsok helyett ugyanis ők csengetnek, de már dudaszóval – hangzott el az M1 Híradójában.

Sportkocsival robogott végig Szűcs Imre atya még húsvét vasárnap Balatonlelle, Balatonboglár és Látrány utcáin, hogy különleges módon a kijárási korlátozáshoz igazodva megszentelje a házak elé kirakott húsvéti ételeket.

Azóta a koronavírus több keresztény közösség életében is változásokat hozott. Az előszállási plébános is húsvét óta tart autós miséket. A hívek csak öt perccel kezdés előtt érkezhetnek, autójuknak csak az egyik ablakát húzhatják le és nem szállhatnak ki a kocsijukból.

A résztvevők is aktív részesei a szentmisének, hiszen ők látják el a ministránsok feladatait, csengettyű helyett dudaszó szól.

Békéscsabán a Jézus Szíve Templomban is rendhagyó autós misét szerveztek. Minden óvintézkedést betartva, a kocsiból hallgatták végig a szentmisét a hívők.

Országszerte most van a búzaszentelés időszaka, a járvány miatt azonban nem szentelték meg a búzaföldeket, Esztergomban egy helyi gazda csokorba kötött búzáját áldották meg.

Hetek óta minden vasárnap az üres templomban csendül fel az orgonaszó a debreceni Szent Anna Székesegyházban. A misét interneten követhetik a hívek.

A határontúli magyarok sem maradnak mise, istentisztelet vagy búzaszentelés nélkül. Régi hagyomány, hogy a megszentelt búzát a nők az imakönyvükbe, a férfiak a kalapjuk mögé tűzték. Böcskei László, a nagyváradi megyéspüspök azt mondta, ez az ima és a kétkezi munka kapcsolatát jelképezi.

A nagyváradi szentmisét és szentelést is zárt templomajtók mögött tartották, de online ezt is közvetítették a híveknek.

hirado.hu

Kapcsolódó témák: #egyház | #koronavírus |