Zala megye érintettsége magassá vált

Dr. Müller Cecília: köszönet illet mindenkit

Fotó: Pixabay
Győr+
2020.05.11. 10:37

Az országos tiszti főorvos mindenkinek köszönetet mondott, amiért sikerült ellaposítani a járványgörbét, a területi adatokat ismertetve pedig elmondta: az elmúlt napokban Zala megye érintettsége vált jelentőssé.

Dr. Müller Cecília elmondta: eljött az ideje egy pici visszatekintésnek, majd felidézte, hogy március 4-én volt az első laboratóriumi vizsgálattal megerősített COVID-fertőződés Magyarországon. Április 17-én volt a legmagasabb az elhunytak száma: 19 fő.

A járványgörbe fokozatosan emelkedett mostanáig, volt olyan időszak, amikor a reprodukciós ráta egy fölé nőtt, ekkor egy személy 2-3 másiknak is átadta a fertőzést.

„Az intézkedéseknek és a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően sikerült alacsonyan tartani a fertőzések számát, amit ezúton is mindenkinek köszönök” – mondta el az országos tiszti főorvos.

A területi eloszlási adatok továbbra sem változnak jelentősen: Budapest, Pest és Fejér megye szerepel az első három helyen, de Zala megye érintettsége is jelentőssé vált az elmúlt napokban. Zalából elsősorban a bentlakásos intézményekből – így többek között idős otthonokból – érkeznek adatok magasabb esetszámról.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa pedig beszámolt róla: 378 fő vállalta önként a házi karantén elektronikus ellenőrzéséhez szükséges szoftver telepítését.

Korábban ma a témában:

Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus |