Vigyázzunk egymásra és magunkra!

A zene fontos, de az egészség az első

Fotó: friendsbigband.hu
Szabó Csilla
2020.03.18. 07:32

Nincsenek könnyű helyzetben a koronavírus miatt lemondott koncertek miatt a zenészek. Csorba János a győri Friends Big Band és a Győri Liszt Ferenc Kórus vezető karnagya, a Prohászka-iskola énektanára szerint a zene nagyon fontos, de az egészségünk áll az első helyen.

„Sajnos a koronavírus teljesen átírta a koncertterveket – mondja Csorba János karnagy és énektanár – határozatlan időre kiestünk a próbákból, mivel nagy létszámú együtteseink nem tudnak próbahelyszín nélkül összpróbákat tartani.”

A 23 tagú Friends Big Band és az 50 tagot számláló Liszt kórus is helyhez kötött, az előbbi a József Attila Művelődési Házban tartotta eddig a próbákat, amire az önkormányzati rendelkezés miatt már nincs lehetőség, az utóbbinál pedig még az is közrejátszik, hogy a kórus átlagéletkora 55 év felett van.

A Friends Big Band tavaszi és nyár eleji koncertjeit előreláthatólag nem tartják meg, de Csorba János arra számít, hogy a következő hetekben talán rajzolódik a nyári és őszi fellépések sorsa. „Két hete felfüggesztettük a próbákat, és mivel nagy létszámú az együttes, nekünk ha minimálisan is, de kellenek az összpróbák a fellépések előtt. Előrelátó vagyok mindig, már eddig is folyamatosan próbáltunk a fellépésekre, most mindenki otthon gyakorol, saját hangszerén” – mondja és hozzáteszi, hogy mivel félprofi zenekarról van szó, abban bízik, hogy a hivatásos zenészeik „élete a gyakorlás”, az amatőrök pedig azért veszik elő a hangszereiket, mert jelen helyzetben még nagyobb szükségük van arra, hogy ha sor kerül majd a fellépésekre, akkor se essenek ki a gyakorlatból. Mindenkinek érdeke tehát a rendszeres gyakorlás, hiszen a zenéjükkel továbbra is a szórakoztatás a céljuk. Az áprilisi tavaszi és júniusi nyárnyitó szokásos koncertjüket a József Attila Művelődési Házban valószínűleg nem tudják megtartani, de talán július 24-én már találkozhatunk velük a Cotton Club Singers együttes énekesével, Szűcs Gabival közös fellépésükön a Széchenyi téren a Fröccsnapokon.

Csorba János megemlítette azt is, hogy augusztus végén folytatják, ha a körülmények engedik a Táncol a város hagyományos zenés estjüket és az őszi program is ígéretesnek tűnik, nagyon várják a zenészek az október 19-i francia és német kórussal közös koncertet, ahogy a novemberi fellépést is a Bonbon együttesből ismert Szolnoki Péterrel, akivel már többedszer fognak együtt játszani.

A Győri Liszt Ferenc Kórus májusban lépett volna fel az Öt Templom Fesztiválon és a Szentlélek templom 35 éves jubileumi szentmiséjén is hallhattuk volna őket zenekari kísérettel kiegészülve. „Nem tudom, hogyan alakul az élet, nagyon készülünk a június 13.-i Fertőrákosi Kőfejtőben szervezett Carmira Burana előadásunkra” – veszi sorra a karnagy a tervezett kórusfellépéseket. – ”Mivel a kórusévad júniusban lezárul, valószínű, hogy amatőr együttesünk számára nem lesz bemutatkozási lehetőség őszig.” A karvezető szerint, ha mégis lesznek fellépéseik, néhány összpróba után mind a Friends Big Banddel, mind a Liszt kórussal örömmel és felkészülten fognak a közönség elé állni.

Csorba János eddig a hobbijáról beszélt, azonban énektanár hivatása is szóba került a beszélgetés során. A Prohászka-iskola pedagógusa is online oktatásra tért át a tanárkollégákkal együtt. „Most a zenehallgatáson lesz a hangsúly, az általános iskolások és gimnazisták tananyagában a zenetörténeti korszakoknál járunk. A tankönyvben a diákok megtalálják az olvasnivalót, a tanulnivalót, én pedig linkeket küldök, ahol az aktuális zenéket meg tudják hallgatni a YouTube-on. A lényeg most, hogy minél több zenét hallgassanak a tanulók, szeretném, ha élveznék az oktatás e formáját. Azt, hogy hogyan kérjük számon a megszerzett tudást, még nem tudom, a következő napokban annak kidolgozására is sor kerül. Az énekből érettségiző diákjaimmal már egyeztettünk, rájuk most nagyon figyelek és mindent megteszek, hogy ne legyen gondjuk a nyár eleji, számukra nagy megmérettetésen – veszi sorra az énektanár az iskolai tennivalókat és összegzésként csak annyit tesz hozzá: „A zene nagyon fontos, Kodály Zoltán is felhívja a figyelmet arra, hogy a zene legyen mindenkié. De az egészségünk a legfontosabb, vigyázzunk egymásra és magunkra, hogy tudjuk még adni és megélni a zenét.”

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #Kultúra | #zene |