Kertbarát

Esőből forróságba

Fotó: Freepik
Nagykutasi Viktor
2021.05.29. 13:45

Ha az előző éveket nézzük, nem volt igazi tavasz, mert a télből pár nap alatt a forró nyárba mentünk át, de az idén valami más történik. Hűvös éjszakák, nem túl meleg nappalok és sok-sok eső, olyan, mintha ősz lenne. Ez nemcsak nekünk furcsa, de a növények sem igazán tudják hová tenni.

A kiültetett palánták, legyen az paprika vagy paradicsom, inkább visszahúzódnának a földbe, na de ezt nem tehetik, ezért inkább sárgulnak, foltosodik a levelük, fejlődésük megáll. Milyen jó, akinek van egy kis fóliája vagy üvegháza, na ott most nem fáznak a növényeink. Hát igen, a jó kertész mit is tehet, hagyja, hogy essen az a májusi eső.

Ha egyszer eláll, azonnal nézzük át a növényeinket, hiszen a meztelencsigák hada fogja őket megtámadni. Sajnos a lisztharmat és a szürkepenész is (főleg a most virágzó szamócánál) okozhat gondot. Így legjobb, ha már most beszerezzük az ezek kezelésére szolgáló permetszereinket, hogy amint lehet, és kell is, tudjuk őket használni. Ez az idő a gyümölcsösöknek sem igazán kedvez, ott is megjelenhetnek a gombák, ezért legjobb, ha a következő permetezésnél a gombaölő szereket is beletesszük a permetező tartályába.

S arról sem szabad elfeledkezni, hogy a sok eső a talajban lévő tápanyagokat kimossa, ezért ezek utánpótlásáról is gondoskodnunk kell, azaz tápoldatos belocsolásra és lombtrágyázásra is szükségünk lesz.

Az árvácskákat már számoljuk fel és helyettük ültessünk egynyári virágokat. Az elvirágzott hagymásainknak is eltávolíthatjuk az elszáradt levelét, ha ki akarjuk őket emelni, mert már 3-4 éve adott helyen vannak, akkor jelöljük meg a hagymák helyét és júniusban szedjük ki őket.
Száraz, szellős helyen tároljuk a hagymákat az őszi ültetésig. A balkonládába már bekerültek a petúniák vagy a muskátlik, amikhez a legjobb egy tápanyagban gazdag, középkötött talaj. Ha árnyékos vagy keleti fekvésű az erkélyünk, fuxiával vagy begóniával ültessük be virágládáinkat.

Fontos, hogy a beültetés előtt győződjünk meg róla, hogy a virágládák vagy cserepek alján megfelelő méretű vízelvezető nyílás van-e, mert a pangó víztől a növények fejlődése lelassul, de extrém esetben akár a pusztuláshoz is vezethet.

Két-három héttel a beültetést követően kezdjük meg a növények tápoldatos locsolását és akár minden második-harmadik locsoláskor adhatjuk az újabb tápoldatot a növényeinknek, persze mindig betartva a gyártók hígításra való ajánlását, mert a túlzott tápanyagellátás a növények fejlődésének lassulását, sőt pusztulását is okozhatja.

A lakásban tartott szobanövényeinkről se feledkezzünk meg, a legtöbb szobanövény szereti, ha nyaraltatjuk, azaz erkélyre vagy a kertbe kitesszük félárnyékos helyre, az ősz beköszöntéig. Ezt lehetőleg borús időben tegyük, mert ha a lakásból a növényt hirtelen a tűző napra tesszük, annak levelei könnyen megéghetnek. Ha a cserepes növényeink kinőtték a rendelkezésükre álló teret, most érdemes átültetni őket 1-2 cm-rel nagyobb átmérőjű cserépbe. Átültetést követően 3-4 hétig ne tápoldatozzuk a növényeinket. Azok, akiknek nincs kertjük, de szeretnének szüretelni, egy-egy virágcserépbe tegyenek balkonparadicsomot vagy vásároljanak folyton termő szamócát. Akár dísznövényeket is nevelhetünk vagy fűszernövényeket azonos méretű cserepekbe beültetve.

Kapcsolódó témák: #Kertbarát | #növényvédelem |