Ma van a magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
Xantus Géza erdélyi festőművész Út a végtelen felé című kiállítása látható a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban.
Idén is színes és gazdag program várja a győrieket a Magyar Kultura Hete alkalmából. Mutatjuk a részletes programot.
Az idősebbek körében még mindig népszerűek a közösségi oldalak, míg a fiatalok egyre kevesebbet használják azokat. Felmérések is igazolják, hogy a bizalom megingott a felhasználók részéről, kevesebb adatot és fotót osztunk meg magunkról, inkább az üzenetváltásra korlátozódik a közösségi oldalak használata.
Madách Imrére emlékeznek születésének évfordulója alkalmából pénteken Balassagyarmaton. A megyei Madách-ünnepségen átadják a Madách-díjakat is, amelyeket idén Pozsgai Zsolt író-rendezőnek és a Kassai Thália Színháznak ítéltek – közölték a szervezők az MTI-vel.
Jó tenni a közösségért, főleg, ha ezzel együtt megmenthetünk valamit, ami számunkra fontos.
Szük Norbert festőművész és Dezséry Szük Dorottya fotóművész házaspár közös kiállítása nyílik a napokban, Győrben. Ez alkalomból beszélgettünk a győri származású alkotóval.
Nem, nem, hanem címmel az ismert költő, Varró Dani és Molnár György gyermekeknek szóló zenés-verses műsorát láthatják az érdkelődők Győrben.
Sok internetezőnek túlságosan nagy a digitális lábnyoma, nem biztos, hogy mindig mindent fel kell tenni a világhálóra - figyelmeztetett Ormós Zoltán internetes szakjogász az M1 aktuális csatornán szombaton.
Magyar öntudat – Duna menti öntudat – európai öntudat. Egy térképkiállítás tanulságai címmel dr. Monok István, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központja főigazgatója tart előadást január 9-én (szerdán) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtárban (Győr, Baross Gábor u. 4.).
A nyolcéves Ármin koraszülöttként jött világra, és az oxigénhiányos állapot miatt halmozottan sérültté vált. Édesapja lemondott róla. Anyukája egyedül, szülei támogatásával neveli. Számára Ármin volt az utolsó esély, hogy gyermeke lehessen. Most civil összefogás segíti, hogy hozzájuthassanak egy speciális tolókocsihoz.
A család és a karrier összeegyeztetése a női munkavállalók körében napjainkban is nehézséget okoz, ha a munkáltató nem biztosít rugalmas, a család szempontjait figyelembe vevő munkafeltételeket. A Széchenyi István Egyetemen kéz a kézben jár a család és a karrier, ezért is választották nemrégiben az ország legjobb női munkahelyei közé. A siker receptjéről kérdeztük a széchenyis hölgytársadalom képviselőit.
A társadalmi felelősségvállalásban is élen jár a győri egyetem.
Hintalovak, betlehemek, a karácsonyi ünnepkör díszítései, meghitt hangulat várja a látogatókat, családokat az idei Karácsony kiállításon, a Káptalandombon, az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban száz négyzetméteren, december elsejétől.
Győr szempontjából fontos várostörténeti bejelentést tett Szalai Attila tanár, történész egy helytörténeti előadáson a Kisfaludy könyvtárban.
A hatodik születésnapját ünnepelő „Arrabona évszázadai” városismereti vetélkedő februárban ismét elindul.
Változó terek – A Duna menti térség történeti térképeken 1650-1800: ezt a címet viseli az a kiállítás, mely nemzetközi vándorútján csütörtökön Győrbe érkezett, a Kisfaludy Károly Könyvtárba, a Győri Könyvszalon nulladik napján.
Száznál is több programmal, koncertekkel, könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, gyermekprogramokkal könyvvásárral várja a látogatókat a 18. Győri Könyvszalon november 16-18 között. A rendezvény sajtótájékoztatóját hétfőn tartották a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
Biczó Zalán győri helytörténész, könyvtáros hónapokig kutatta 64, Győrben elhunyt olasz katona sorsát, melyből könyv is született.