100 éve végezték ki a győri bencés öregdiákokat
Szemelliker Antalt és Wohlmuth Ferencet, a két győri bencés öregdiákot, győri egyházmegyés katolikus papot, száz évvel ezelőtt végezték ki, tiszteletükre emléktáblát avattak csütörtökön.
Szemelliker Antalt és Wohlmuth Ferencet, a két győri bencés öregdiákot, győri egyházmegyés katolikus papot, száz évvel ezelőtt végezték ki, tiszteletükre emléktáblát avattak csütörtökön.
A könyvtár és a Szentiváni Szöszmötölők közös programja.
A Győri Egyházmegye Szent László Látogatóközpontja ebben az évben is várja az érdeklődőket november 30-án 17 órakor a hagyományos Karácsony Kiállítás megnyitójára.
Szemelliker Antal és Wohlmuth Ferenc győri egyházmegyés katolikus papok emlékére.
Szabó Béla fotográfus vetített képes előadása.
Véget ért Pozsgai Zsolt nyerősorozata, három Kortársasjáték-győzelem után szombat este egy olyan drámaíró darabja lopta be magát a nézők szívébe, aki először bizonyított győri színpadon.
A sorrendben 19. Győri Könyvszalon több mint száz programmal, két helyszínen, a Győri Nemzeti Színházban és a Kisfaludy Károly Könyvtárban várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig. A rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a vidék legnagyobb könyves eseménye az önkormányzat 17 millió forintos támogatásával és 3 millió forintos könyvtári bevételből valósulhat meg évről évre.
Régi idők igazgatói nyerhettek betekintést hétfőn, a Széchényi István Egyetem életébe. A volt középiskolai direktorokat az intézmény munkatársai kalauzolták végig az egyetemen.
A 10 Millió Fa civil közösség faültetési akciót hirdetett november 9-re, amelyet az élet napjának nevezett el. A kezdeményezéshez csatlakozott a Széchenyi István Egyetem is, ahol dr. Földesi Péter rektor és Rosta S. Csaba építész révén egy narancseperfa került a földbe.
Néma Sándor címzetes levéltár- igazgató Kismegyer fejlődéséről tart előadást.
Előadó: Nagykutasi Viktor.
A kontinensen egyedülálló különgyűjteményt hozott létre Biczó Zalán könyvtáros a győri Széchenyi István Egyetem Jogi Szakkönyvtárában. Az Európai Miniállamok Gyűjteménye mostanra már 800 könyvből és egyéb dokumentumból áll.
Folytatódik a Levéltári délutánok sorozat.
A közel száz programot kínáló könyves nagyrendezvényre november 15. és 17. között kerül sor.
Utazás Dínómdánomba, avagy a Szaurusz-szigetek titkai című könyv bemutatója.
Horváth Gábor könyvtáros, hadtörténész technikus előadása.