Erősen felhős lesz az ég, ám olykor előbukkan a nap
Változatos napra számíthatunk. Időként kisüthet ugyan a nap, de inkább felhős, olykor erősen felhős lesz az ég, kisebb esők, záporok is kialakulhatnak.
Változatos napra számíthatunk. Időként kisüthet ugyan a nap, de inkább felhős, olykor erősen felhős lesz az ég, kisebb esők, záporok is kialakulhatnak.
A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Március 22-én a víz világnapját ünnepeljük, amely arra emlékeztet, hogy a tiszta ivóvíz nem magától értetődő adottság, hanem olyan kincs, amelyet óvnunk kell. A Pannon Víz Zrt. számára ez a nap különösen fontos - írja honlapján a szolgáltató - hiszen munkájuk középpontjában a térség ivóvízellátásának és szennyvízelvezetésének biztosítása áll.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára.
Vasárnap is többnyire felhős idő várható rövid napos időszakokkal. Egy-egy zápor, kisebb eső előfordulhat. Az arra érzékenyeket kettősfronti hatás kínozhatja.
Szombaton sem áll meg az üzemanyagok nagykereskedelmi árának növekedése. A benzin és a gázolaj piaci ára is tovább drágul. Előbbi bruttó 9, utóbbi bruttó 19 forinttal emelkedik.
Ha ezen a hétvégén nem is süt hétágra a nap, amolyan szokásjog alapján március derekán hivatalosan is megnyitottnak tekinthetjük a fagylaltszezont. S bár a jeges-hűs édesség igazán a nyár slágere, a türelmetlenek és a rajongók már most sorban állnak a csavaros, a gombócos, vagy éppen a Győr+ fagyiért!
Gyerekkorod óta ismered a húsvéti szokásokat? Ideje kideríteni, mennyire maradtak meg! Kattints és teszteld magad!
A csomóba kötött piros retek tömeges megjelenése a piacokon a tavasz csalhatatlan jele. Hivatalos neve hónapos retek, ami arra utal, hogy könnyen termeszthető, az elvetett mag már néhány hét alatt termést hoz. Ezt a szemre is tetszetős zöldséget általában nyersen fogyasztjuk.
A Győri Filharmonikus Zenekar ismét nem ismert lehetetlent, közel hatezren élvezhették a csütörtöki Szuperhősök és Galaxisok című filmzenei programot, a profi látvány és hangzás különleges utazásra hívta a közönséget Alex Johansson dirigálásával az Egyetemi Csarnokban.