Akadozik a Facebook és az Instagram
A Down Detector adatai szerint sok ezer panasz érkezett mindkét oldalra magyar idő szerint valamivel öt óra előtt.
A Down Detector adatai szerint sok ezer panasz érkezett mindkét oldalra magyar idő szerint valamivel öt óra előtt.
Magyar kezdeményezésre, minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánította. A Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet vesénk központi szerepére általános egészségünk szempontjából, és hogy hangsúlyozásával világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága.
Elektromos autót fog vezetni James Bond a legújabb filmjében, hogy kidomborítsák a brit titkos ügynök környezetbarát karakterét - adta hírül szerdán a The Sun című brit bulvárlap.
Dallos Bogi győri művészt elsősorban énekesként ismerhettük meg, tavaly azonban több fronton is belekóstolt a műsorvezetésbe az M2 Petőfi TV-n, idén pedig A Dal 2019 egyik házigazdája volt.
Újra lesz Scorpions-koncert Magyarországon: a világhírű, 54 éve létező német hard rock csapat november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Crazy World Tour című koncertsorozata keretében.
Egy rendkívül ritka találkozót sikerült videón megörökítenie a mediterrán cetek kutatásával foglalkozó olaszországi Tethys Research Institute tengerkutatási intézet sokat tapasztalt munkatársainak – olvasható az origo.hu-n.
A visszaélések megakadályozása, valamint a személyes adatok és a szólásszabadság védelmének érdekében kell fejleszteni a világhálót - mondta kedden Tim Berners-Lee, a World Wide Web brit feltalálója, a globális információs rendszer megszületésének 30. évfordulója alkalmából Genfben.
Új feketególya-pár foglalta el kedden azt a bekamerázott fészket a Gemencben, ahol eddig a legidősebb ismert feketególya fészkelt párjával – közölte a Gemenc Zrt. az MTI-vel.
A gyerekekkel a legkényelmesebben autóval lehet közlekedni, még akkor is, ha ilyenkor több mindenre oda kell figyelni. Azt viszont sokszor nehéz kitalálni, hogy mivel kössük le a kicsi figyelmét a hosszú út alatt.
A kikötőben halkan ringanak a csónakok, az utcakő vakítón veri vissza a szikrázó nyári napsütést. Dél van. Valahol evőeszköz csörren. Aztán feltámad a szél, és idefújja a száradó halászhálók só-, hal- és hínárszagát. Ami lehetne akár orrfacsaró is. De nem az. Hanem inkább szívmelengető. Hiszen szerves része a varázslatnak ez is.