Rábapatonán új időpontban vár a könyvtár
Megváltozott a rábapatonai könyvtár nyitvatartása, érdemes figyelni annak, aki szeretne könyveket kölcsönözni, vagy visszavinni.
Megváltozott a rábapatonai könyvtár nyitvatartása, érdemes figyelni annak, aki szeretne könyveket kölcsönözni, vagy visszavinni.
A Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete az Európai Szociális Alapból az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program által kiírt pályázaton 25 millió forintot nyert az „Önkéntesség generációkon át” című program megvalósítására.
Kigyulladt egy körülbelül százhúsz négyzetméter alapterületű családi ház mintegy húsz négyzetméteres garázsa kedd délelőtt Rábapordányban a Szabadság úton. – olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
A Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció minden idők legeredményesebb konzultációja. A részvétel minden eddigi rekordot megdöntött. Szeretnék köszönetet mondani a Győr-Moson-Sopron megyében élőknek – mondta Kara Ákos és Simon Róbert Balázs fideszes országgyűlési képviselők Győrben.
A fenyőfa a karácsony elengedhetetlen kelléke. De hol születnek, hol termesztik hazánkban a tűlevelű csodákat?
A Győr-Moson-Sopron megyei képviselő-testület idei utolsó közgyűlését tartotta december 15-én, pénteken, a képviselők 12 előterjesztést tárgyaltak meg.
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a járműből.
A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri az eltűnt fiatal megtalálásához.
Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Csornát elkerülő szakaszának második ütemét pénteken. A 4,6 kilométer hosszú, kétszer két sávos út 13,8 milliárd forint költségvetési forrásból valósult meg. Az átadó ünnepségen részt vett Áder János köztársasági elnök.
A katasztrófavédelem évről évre tart tematikus hatósági ellenőrzés-sorozatot. A katasztrófavédelmi kirendeltségek a tavalyi évben a középmagas és magas épületeket helyezték a figyelem fókuszába, ez év őszén pedig az óvodák és bölcsődék tűzvédelmi helyzetét vizsgálták.