Súlyos balesetek térségünkben
Győr-Moson-Sopron megyében 9 baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Győr-Moson-Sopron megyében 9 baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A Tisza után a Duna mellékfolyóiban, az Ipolyban és a Rábában is találtak mikroműanyagot annak a projektnek a keretében, amelynek célja, hogy megmérje Magyarország felszíni vizeinek mikroműanyag-tartalmát - közölte az MTI-vel a projekt kommunikációs vezetője pénteken.
Sopronban és Győrben is lesznek ellenőrzések.
A soproni rendőrök az általuk beszerzett információk alapján a Terrorelhárítási Központ bevonásával több személyt fogtak el és állítottak elő kábítószer birtoklása miatt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelt figyelmet fordít a megelőzési tevékenységre, így a nyári időszakban a szabadtéri tüzek megelőzésére hívjuk fel a figyelmet.
Június 28-án kezdik el a terelés kiépítését a műszaki átjárók bontásával az M1-esen a szakemberek, a kivitelezési munkák pedig 2018. július elején indulhatnak. A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti szakaszán valósulhat meg az útalapot is érintő felújítás a Kormány által biztosított forrásból, mely várhatóan 140 napig tart majd.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral és egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek, amikor összeütközött két kamion az M1-es autópályán, Vértesszőlős térségében csütörtök hajnalban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Győr-Moson-Sopron megyében 7 baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, miközben délkelet felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.