Autóba és zokniba rejtették a drogot
A soproni rendőrök kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást két férfival szemben.
Három autó karambolozott az M1-esen Győrújbarátnál
Ketten megsérültek a balesetben.
Az útdíjkapu miatt inkább visszafordult és szembe ment a forgalommal egy autós Sárvárnál
Valószínű, hogy a sofőr 3500 forintért kockáztatta a saját élete mellett az éppen arra közlekedők életét is.
Erre figyelj, ha hétvégén az M1-esen közlekedsz!
Harmadik, egyben utolsó üteméhez ért az M1-es autópálya Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények között zajló, július elején indult felújítás, ezért a bicskei szakaszon jelenleg kiépített forgalomterelést átépítik a szakemberek.
Ütköztek, árokba csapódott az autó
Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, két gépkocsi ütközött össze Iván községben csütörtök este.
Ezüst gazdaság projekt az 50 év feletti korosztálynak
A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és partnereinek projektje, mely az Ezüst gazdaság címet viseli, az 50 év feletti korosztályhoz tartozó fogyasztók, munkavállalók és munkaadók igényeire koncentrál úgy, hogy az idősödési folyamatra nem negatív folyamatként tekint, hanem az abban rejlő lehetőségeket igyekszik fókuszba hozni.
Egy kisbusz egy autó karambolozott
Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze Ivánban csütörtökön, a kora esti órákban.
Sok lesz a napsütés az első októberi hétvégén
Az első októberi hétvégén sok lesz a napsütés, csak néhol lehet zápor. Kissé melegszik is az idő, napközben többfelé 20 foknál is melegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Negyedikek és különdíjasok lettek tűzoltóink
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság első alkalommal rendezte meg október 2-3-án a hivatásos tűzoltók számára az Országos Tűzoltó Műszaki-mentő Versenyt. A Tatán megtartott vetélkedőn a kollégák arról adtak számot, mennyire felkészültek a közlekedési balesetek során végrehajtandó műszaki mentési feladatokra.