Ülésezett a Győr Moson-Sopron Megyei Közgyűlés
Majdnem egy évvel ezelőtt ülésezett legutóbb a megyei közgyűlés. A pandémia miatt a testület idén most tudta megtartani első tanácskozását.
Majdnem egy évvel ezelőtt ülésezett legutóbb a megyei közgyűlés. A pandémia miatt a testület idén most tudta megtartani első tanácskozását.
Sikeres napot zártak a megyei rendőrök.
Újabb közleményt adott ki a vasúttársaság, még pár napig nehezebb lesz a közlekedés Csorna felé.
A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere a soproni Erzsébet kertben megrendezett Nyugdíjas Pikniken tartott előadást a megjelent vendégek részére az áldozattá válás megelőzését szolgáló lehetőségekről.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 284 flakon, több mint egymillió forint értékű hamis mosószert találtak egy teherautóban.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 69 éves férfi ellen, aki udvarán engedély nélkül bontott gépjárműveket, és a felesleges hulladékot is ott tárolta.
A gyanú szerint tizennégy illegális migránst szállított autójában egy magyar férfi.
Öt illegális bevándorlót szállított autójában egy svéd férfi.
A Soproni Járási Ügyészség indítványára három szerbiai férfi letartóztatását rendelte el a bíróság. Egyikük 32 migránst szállított egy furgonban Ausztria felé, a másik két személy pedig előfutóként haladt előttük.
Dunaszegen történt közlekedési balesetben egy kétkerekű sofőrje sérült meg.