Mutatjuk a jövő heti véradások helyszíneit!
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
A baleset helyszínén teljes útlezárás van.
Figyelmetlenül kanyarodott az autós, a motorkerékpáros nem tudta elkerülni a balesetet.
2023 első negyedévében Győr-Moson-Sopron vármegyében 89 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Két ember életét vesztette, kilencen pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett.
A két jármű a belső sávban áll, a forgalom egy sávon halad.
Csornán a rendőrök lefoglaltak több - vélhetően bűncselekmény elkövetéséből származó - kerékpárt, a rendőrség várja a tulajdonosok jelentkezését.
Csütörtöktől csapadékosabbra fordul időjárásunk, hullámzó frontrendszer, majd mediterrán ciklon érkezik.
Összeütközött két személyautó Győrzámolyban, a Bartók Béla út és a Rákóczi út találkozásánál. A győri hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket.
A Központi Statisztikai Hivatal tette közzé a hivatalos internetes oldalán, hogy hazánkban a tavalyi mérési adatok alapján Győr-Moson-Sopron vármegyében találhatók a legkedvezőbb energiahatékonyságú épületek.
A rendőrök az ünnepi hétvégén közel 3000 járművezetőt ellenőriztek Győr-Moson-Sopron Vármegyében, közülük 21 bizonyult ittasnak, és egy férfit két órán belül kétszer is elkaptak.