Nyáron se feledkezzünk meg a véradásról!
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Kamionba hajtott egy kisteherautó az M1-es autópályán, a 65-ös kilométernél, Vértesszőlős térségében.
A győri rendőrök egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél intézkedtek, amely azért történhetett meg, mert a sofőr vélhetően elaludt a volán mögött.
Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten 75 eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzoltói beavatkozást igénylő esetek alkalmával összesen 9 ember sérült meg.
Nekiment a szalagkorlátnak egy személyautó az M85-ös autóút 78-as kilométerénél, Győr felé, Kópháza térségében.
Ahogy tavaly, úgy idén is jótékony céllal rendezik meg a falunapon Győr-Moson-Sopron Vármegye egyik legkisebb lélekszámú településén. Gyalókán július 22-én tartják az általában több száz ember megmozgató rendezvényt, ahol számtalan színes program várja majd az érdeklődőket, akik ha szeretnének, két beteg gyereket is támogathatnak.
A győri rendőrök egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél intézkedtek, csúnyán összetört az autó.
Előzés közben törhette le egy parkoló gépjármű visszapillantó tükrét egy autós Téten. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a sofőr megtalálásához.
A lángok az M86-os autóút közelében csaptak fel.
Információink szerint Öttevény belterületén két személyautó ütközött. Az egyik kocsi elzárja a Győr felé tartó forgalom sávot, ezért jelentős torlódás alakult ki.