Régió
Győr+ 2023.07.26.

Győr-Moson-Sopron vármegye lakáspiaca kiemelkedő eredményeket ért el

Győr-Moson-Sopron vármegyében is jelentős változásokat eredményezett az elmúlt évtized. A vármegyében a lakosok száma 2011-hez képest 4,5 százalékkal 468 ezer főre nőtt - derül ki az ingatlan.com új elemzéséből, amely a friss népszámlálási adatok alapján mutatja be a Győr-Moson-Sopron vármegyei lakáspiacon bekövetkezett változásokat, valamint ismerteti azt is, hogyan változtak 2018-hoz képest az átlagos lakóingatlan-árak a kínálati piacon.

Győr+ 2023.07.25.

Újabb sorompó tört: ezúttal Veszprémvarsánynál

Július 17-én délután a 82-es főút felől Kisbér irányába a 8218-as számú úton ismeretlen személy közlekedett gépjárműjével. A tilos jelzés ellenére hajtott rá a sínekre.

Zombai-Kovács Ákos 2023.07.25.

Sikeres falunap: 1,3 millió forint gyűlt össze a beteg gyerekeknek

Sikeres volt a hétvégi gyalókai falunap, rengetegen voltak az aprócska Győr-Moson-Sopron vármegyei településen, ahol már második éve a szórakozás mellett a jótékonyság is főszerepet kap. A polgármester ötlete nyomán két beteg gyerek gyógyulására gyűjtöttek a helybeliek, akiknek hála, több mint 1,3 millió forintot adhatnak át a közeljövőben a gyerekek szüleinek.

Győr+ 2023.07.25.

Részegen erőszakolta meg unokahúgát

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetése súlyosítását indítványozza annak a férfinak, aki szexuálisan molesztálta fiatalkorú rokonát.

Győr+ 2023.07.25.

Huszonnégy óra alatt 40 bírság

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Győr+ 2023.07.24.

Csúzlival lőtte ki riválisa szélvédőjét

A csornai férfi válófélben lévő feleségén és új párján kívánt elégtételt venni a szakítás és a válóper okozta sérelmek miatt. 1.800.000 forintos kárt okozott - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Győr+ 2023.07.22.

Baleset az ikrényi elágazásnál

Karambolozott egy személyautó és egy motorkerékpár Győr határában, a Bécsi úton, azaz az 1-es főúton, az ikrényi elágazásnál.