Sikeres falunap: 1,3 millió forint gyűlt össze a beteg gyerekeknek

Zombai-Kovács Ákos Fotó: cyberpress.hu
2023.07.25. 10:35

Sikeres volt a hétvégi gyalókai falunap, rengetegen voltak az aprócska Győr-Moson-Sopron vármegyei településen, ahol már második éve a szórakozás mellett a jótékonyság is főszerepet kap. A polgármester ötlete nyomán két beteg gyerek gyógyulására gyűjtöttek a helybeliek, akiknek hála, több mint 1,3 millió forintot adhatnak át a közeljövőben a gyerekek szüleinek.

„2022-ben döntött úgy a gyalókai képviselőtestület, hogy a hagyományos falunapot arra is felhasználjuk, hogy segítsünk rászoruló embereknek, családoknak” – mondta a kevesebb, mint 100 fős kistelepülés polgármestere.

„Már tavaly is két gyereket támogattunk, idén pedig a település Facebook-oldalán értékes relikviákat bocsátottunk licitre, ezekre szerencsére sokan és sokat áldoztak az elmúlt időszakban, így nagyon komoly összeg gyűlt össze, aminek nagyon örülünk” – tette hozzá Varga Tamás. A múlt szombati jótékony falunap fővédnöke Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője volt, aki, saját közösségi oldalán külön gratulált a gyalókaiaknak, mert sikerült az egész térséget megmozgatniuk, a nagyszerű emberek pedig ismét össze tudtak fogni egy jó ügy érdekében.

„Veterán autók és motorok felvonulása, finom ételek és italok, a gyerekeket pedig színes programok várták a falunapunkon, amelyre rengetegen érkeztek az egész környékről, ráadásul vendégeink az adományokkal sem fukarkodtak” – fogalmazott Gyalóka polgármestere. „Az előzetes liciten 761 ezer, a falunapon pedig pluszban még 553 ezer forint és 210 euró gyűlt össze, így összesen mintegy 1, 3 millió forint, támogatást tudunk majd átadni a napokban a két beteg gyermek családjának” – emelte ki Varga Tamás.

„Nagyon szépen köszönöm minden támogatónak és adakozónak, hogy hozzájárult kezdeményezésünk sikeréhez, Gyalóka, ez a kicsi, de leles és összetartó falu ismét bizonyította, hogy nagy dolgokra képes” – mondta a jótékony falunap főszervezője. A falunapi jótékonyságból természetesen hagyomány lesz, így jövőre és a következő években is rászorulóknak gyűjtenek majd a mostanra komoly hírnévre szert tett gyalókai falunapon.             

Kapcsolódó témák: #adomány | #Gyalóka | #jótékonyság |