Minden csepp kincs, ha tehetjük, adjunk vért!
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Az osztrák vasúttársaság, az ÖBB hálózatán végzett karbantartási munkálatok miatt, augusztus 12-étől 31-éig jelentősen módosul a nemzetközi vonatok menetrendje a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon.
Negyven napig tartó, mintegy 3800 kilométernyi tekerés után érkezett meg a portugál fővárosba az a 4 egykori pannonhalmi bencés diák, akik elhatározták, biciklivel indulnak el a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra.
A Magyar Pékszövetség az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódva 12. alkalommal rendezte meg kenyérversenyét, három kategóriában. A sétáló sütemények versenyének második helyezettje Győr-Moson-Sopron Vármegyéből került ki.
A Magyar Kerékpáros Klub területi vezetője szerint a győri térségen biztosan nem fog múlni a közelmúltban elfogadott Nemzeti Kerékpáros Stratégia megvalósítása. Tömböly Tamás azt mondta, a régióban kiváló infrastrukturális feltételek várják a bicikliseket. Korábban Révész Máriusz államtitkár és Kara Ákos országgyűlési képviselő is elismerően beszélt a térség kerékpáros lehetőségeiről.
Hosszas újraélesztés után sem sikerült megmenteni annak a férfinak az életét, aki társaival együtt a Dunán kenuzott a napokban. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság jelenleg is vizsgálja az esetet.
Korábban a Győr+ Média is beszámolt arról az öt éves fiúcskáról, aki teljesen egyedül gyalogolt az 1-es főúton Abda külterületén. Szerencsére Gaál Szabolcs r. törzszászlós, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőre éppen arra járt.
Az M1-es autópályán Győr és Lébény térségében munkavégzés miatt torlódik a forgalom.
Az augusztus 20-át követő hétre jósolják a szüret kezdetét a Pannonhalmi Borvidéken. Tavaly a szárazság, idén a sok csapadék okoz gondot a környék borászainak.
Személyautó és kamion karambolozott az M85-ös autóúton, Enese elkerülő szakaszán, a 10-es km-nél.