Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M86-oson
A Győr felé vezető oldalon, Nick közelében a külső sávot lezárták.
A Győr felé vezető oldalon, Nick közelében a külső sávot lezárták.
A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) idén először szervezte meg az Országos Szituációs és Minősítő Lőbajnokságot. A győri, vitéz Szalontai Ferenc 19. Területvédelmi Zászlóalj katonái két csapattal is részt vettek a versenyen, az egyik csapat pedig az előkelő harmadik helyet szerezte meg.
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány megtalálása érdekében.
Magyarországon eddig még nem használt, rendkívül fejlett egészségügyi technológiai gigaberuházás érkezik Mosonmagyaróvárra.
Minden családban előfordulhat, hogy a család egyik tagjának vagy ismerősének vérre vagy vérkészítményre van szüksége, ezért érdemes jelentkezni véradásra.
Egy megható és végtelenül emberi történetet osztott meg Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat. A zirci kislány a kutyáját akarta menteni de ő is bajba került.
Egy személygépkocsi és egy 14 éves kerékpáros ütközött Dunaszigeten. A fiatal lány súlyosan megsérült, sisakot nem viselt.
Nemrég pecsételős, elsősorban gyerekeknek szóló játékot indított a cseszneki vár. A győriek között is népszerű látnivaló és turisztikai célpont azonban beszünteti a játékot, ugyanis megrongálták az ahhoz használt eszközöket.
A program öt vasútvonalon összesen tizenegy helyszínt érint, többek között Hegyeshalmot, Komáromot, Bobát, Várpalotát és Dombóvárt. Részletek a cikkben!