Villanyoszlop dőlt rá egy autóra Mezőörsön
Letért az útról majd villanyoszlopnak ütközött egy autó a 81-es úton Mezőörsnél. A hatalmas szerkezet rádőlt a gépkocsira.
Letért az útról majd villanyoszlopnak ütközött egy autó a 81-es úton Mezőörsnél. A hatalmas szerkezet rádőlt a gépkocsira.
Decemberben jelentette be a nagy hírt a Sokorói Tájegység Egyesülés, miszerint több civil szervezet összefogásával megépül a világ legnagyobb székelykapuja. Azóta adományukkal sokan csatlakoztak a nemes kezdeményezéshez, és rengeteg esemény kötődik már a különleges építmény megszületéséhez. A kapu képzeletbeli könyvének hasábjain új fejezet kezdődött, hiszen megtörtént az alapkő és időkapszula elhelyezése.
Anonim alkoholisták. Ugye, hogy többnyire egy amerikai filmben látott jelenet ugrik be róluk? Pedig Magyarországon is vannak, sőt Győrben is. Egyre többen, szerencsére. S hogy miért szerencsére? Mert ők már túljutottak talán a legnagyobb földi poklon és szívesen beszélnek a küzdelemről. Őszintén, bátran, nem szépítve semmit. Magukért és egymásért.
Jelentős és régvárt fejlesztés kivitelezése kezdődött a napokban, munkagépek masíroznak Abda és Öttevény határában. A 2,5 kilométer hosszú kerékpárút építésével nem csak a térségben ingázók közlekedése válik biztonságossá, a projekt a turizmus szempontjából is jelentős lesz a jövőben, akár már ősztől, októberre ugyanis elkészülhet a beruházás.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 58 éves török kamionsofőr ellen, aki figyelmetlen kanyarodásával halálos balesetet okozott.
Robbanás történt Sopronban, a Kossuth Lajos utca egyik háromszintes társasházában hétfő éjszaka, egy ember súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett - közölte Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Érintőlegesen összeütközött két személygépkocsi az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Abda térségében, a 128. kilométernél. Az egyik egy forgalomterelőnek is nekiment, és működésképtelenné vált.
Több éve már, hogy Pér ad otthont a Péri Lovas Sportegyesület szervezésében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szabadidős Bajnokságnak, amelynek első fordulójára nemrég került sor. Azon túl, hogy az esemény jól sikerült, roppant megható volt, amikor a tombola fődíjaként szereplő pónit egy helyi mozgássérült kisfiú nyerte meg.
A Magyar Közút Zrt. közleményben számolt be többek között a lébényi, a szigetközi és a hédervári utak megújításáról.
A Rába-híd felújítása miatt a Hegyeshalom felé tartó oldalon a külső és a leállósávot lezárták.