Indul a fergeteg: nyárnyitó hétvége Győrben
Három nap, három különleges zenei élmény várja a győrieket és a városba látogatókat az előttünk álló hétvégén a Dunakapu téren. A buli már csütörtökön indul, nem érdemes kihagyni a nyárnyitót!
Három nap, három különleges zenei élmény várja a győrieket és a városba látogatókat az előttünk álló hétvégén a Dunakapu téren. A buli már csütörtökön indul, nem érdemes kihagyni a nyárnyitót!
A X. Színházi Olimpia és Bábművészeti Világtalálkozó keretén belül rendezik meg a Csepűrágók Világfesztiválját június 17-én szombaton. Az ingyenes szabadtéri programok során kiváló nemzetközi és magyar utcaszínházi, gólyalábas és bábszínházi produkciók váltják egymást, interaktív játékok és koncertek várják a családokat a Bisinger sétányon.
A Győri édes vendége volt Burai Zsolt. A Győri Filharmonikus Zenekar brácsása elárulta, hogy milyen muzsikus családba születni, öt évesen hangszert választani, majd szolfézsra járni. Zsolti útja nem egyenesen, de végül tudatosan vezetett a komoly zenéléshez. Pár év kihagyás után felvették a zeneművészetire brácsa szakra, majd a győri társulathoz került.
Járai Máté beszélt Maszk nélkül a Győr+ Rádióban. Családról, szeretet koldulásról, színházról, népszerűségről és annak árnyoldalairól. Győri édes című műsorunkban szóba került a színház és a média világa közti különbség is. A színész mesélt a győri társulathoz fűződő viszonyáról is.
Izrael újra megalakulásának 75. évfordulója alkalmából szabadtéri fotókiállítást és emlékünnepséget szervezett a Nyugat-Dunántúli Magyar-Izraeli Baráti Társaság.
Bemutatókkal, és könyvvásárral is készül a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok rendezvényére. A Kisfaludy Károly Könyvtárba, és a Baross útra is várják az érdeklődőket június 8-10. között.
Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám posztumusz életműdíjat kapott a zenei Artisjus-díjak átadásán. A komolyzene terén Balogh Máté, Kutrik Bence és Dobri Dániel lett díjazott.
Már áprilisban kiderült, hogy a MASZK Országos Színészegyesület döntése alapján idén a csodás, győri színésznő, Bende Ildikó kapja a Gobbi Hilda-életműdíjat. Az idén 80 születésnapját ünneplő művész vasárnap a nagy sikerű, A víg özvegy című előadás után, Hegedűs D. Gézától vehette át az elismerést. Ildikó a Győr+ Médiának úgy fogalmazott: a díjjal valami kikerekedett, valami teljessé vált a pályáján és az életében.
Péter Bence ötévesen ült le először hangszeréhez, hétéves korában már első dalát komponálta. Fantasztikus tehetsége az internetet is felrobbantotta, videóit eddig több mint egymilliárdan nézték meg. A Guinness-rekorder zongoravirtuóz tavaly már együtt koncertezett a Győri Filharmonikus Zenekarral, idén pedig folytatódik az együttműködés. Ősszel, egyedi hangzás- és látványvilág csábítja a zeneszerető közönséget az Audi Arénába.
Szabadvári-Farkas Zsuzsa a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum közösségi hasznosítás részlegvezetője mesélt a Győr+ Rádióban a közelgő Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatról. Izgalmas lesz, hallgassa meg a részleteket!