Juice – Már lehet mit veteményezni
A Győr+ Rádió Juice című műsorának kertészrovatában ismét Nagykutasi Viktor kertész-szakírót kérdeztük.
A Győr+ Rádió Juice című műsorának kertészrovatában ismét Nagykutasi Viktor kertész-szakírót kérdeztük.
A könyvcsere akció nem új találmány, sokan éltek már ezzel a tulajdonképpen könyvmentésnek is felfogható kezdeményezéssel. Nemrég a Marcal Étterem is berendezett egy kedves kis sarkot, ahonnan bárki vihet olvasnivalót. A kérés csupán annyi: ha lehet, hozzon is helyette egy másik könyvet, újságot.
Fischer Imre, a HungaroMet társadalmi észlelője volt Juice című műsorunk vendége.
A Szövetség utcai kerékpárútnál forgalombiztonsági fejlesztés történt nemrég, így a kerékpárosok és a rolleresek biztonságosabban haladhatnak. Nem árt azonban folyamatosan visszatérni arra a tényre sem, hogy a közlekedés egyik legvédtelenebb szereplői azok, akik két keréken haladnak. Fontos, hogy a szabályokat betartsák és figyeljenek, hiszen életek múlhatnak egy-egy döntésen!
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér igazgatója volt a Győr+ Rádió Juice műsorának vendége.
Az ételallergia és az ételérzékenység témakörét járja köre a Győr+ Rádió új beszélgetéssorozata.
Vajon melyik lehet nehezebb? Nőként sikerre vinni egy vállalkozást, vagy túlélni egy generációváltást és menni tovább a kitaposott úton úgy, hogy a vezető tiszteletben tartja a vállalati kultúrát, miközben alkalmazkodik a modern kihívásokhoz? Prohászka Andrea pontosan „ilyen székben ül”, erről a rögös útról beszélt lapunknak.
Herendi Gábor Futni mentem című filmje lett az 1989 utáni magyar filmgyártás legnézettebb mozija, megelőzve a rendező olyan, korábbi sikeres alkotásait is, mint a Valami Amerika, a Kincsem, vagy a Toxikoma – Herendi Gáborral beszélgettünk a Juice adásában.
A végükhöz közelednek a győri Bencés Rendházban és a templomban folyó, nagyszabású munkálatok. A Széchenyi téri épületegyüttes új tetőszerkezetet kapott és kiállítóterekkel is bővül.
A visszatérése utáni első NBI-es szezonjában a mezőny meglepetéscsapata az ETO University Handball Team. Az újonc zöld-fehérek a bajnokság felénél a tabella 5. helyén állnak, és csak az őket megelőző kluboktól, a Veszprémtől, a Szegedtől, a Fraditól, és a Tatabányától kaptak ki, közben begyűjtöttek nyolc győzelmet, és egyszer játszottak döntetlent.