Jubilál az Örömfutás

Venesz Klaudia Fotó: Győr+ Média
2025.05.08. 06:37

Hatalmas népszerűségnek örvend a Széchenyi István Egyetem kezdeményezése nyomán létre hívott közösségi futósorozat. Az Örömfutás szombati eseményei során 1500-an álltak már rajthoz a sorozat alapítása óta – az ingyenes sportolási lehetőségről a Juice adásában beszélgettünk.

A sorozatot 2023 nyarán indították útjára, az 5 és 10 kilométeres távot gyalogosan és futva is lehet teljesíteni. A szervezők elgondolása az volt, hogy a rendszeresen szombati napokra hirdetik meg az alkalmakat. Ezzel tervezhetővé teszik a futást, illetve megkönnyítik a mozgást beiktatását a dolgos hétköznapokba.

A Győr+ Rádió stúdiójába jeles alkalom miatt érkeztek az esemény szervezői: hamarosan megünnepelhetik a századik Örömfutást, amelynek nevében a „sorsa”. Dr. Horváth Ákos, az esemény főszervezője mellé ezúttal Kulcsár Nárcisz, a futás 73-szoros teljesítője csatlakozott.

„Az eseménysorozat azon túl, hogy ingyenes, megteremt egy olyan infrastruktúrát a mozgáshoz, amit az emberek a fizetős futóversenyeken élhetnek át. Rengeteg szolgáltatást nyújt az esemény, biztonságos körülmények között, jó hangulatban és összetartó közösségben mozoghatnak azok, akik eljönnek az UNI Győr Örömfutásra” – mondta el dr. Horváth Ákos. A főszervező kiemelte azt is, hogy a korosztálytól és edzettségi szinttől függetlenül segítik azokat, akik belevágnának a sportolásba.

Kulcsár Nárcisz lelkes résztvevője az eseménynek, már az első alkalommal biztossá vált számára, hogy hagyomány születik. „Motiváló, hogy az ember látja, mit fejlődik. Az egyik legnagyobb előnye pedig maga a közösség. Azt gondolom az első perctől kezdve, hogy az emberek hihetetlenül nyitottak és nagyon könnyű kapcsolatokat teremteni. Ha az ember eljön, biztosan sikerül az első alkalommal barátokat találnia és a számuk az idők során csak növekszik”.

Az esemény kizárólag a mozgás öröméről szól, nincs eredményhirdetés és érmet sem osztanak, az időmérésnek köszönhetően azonban mindenki nyomon követheti a fejlődését. A futópálya pedig már csak édes ráadás: Győr „tüdejében”, a Püspökerdőben gyűjthetik a részvevők a kilométereket. Az eső sem lehet akadály: ha a körülmények nem ideálisak az erdőben, a sportolók a gáton teljesíthetik a távot.  

A sportesemény szombatonként folyamatosan növekvő létszámmal, de nagyon vegyes mezőnnyel rajtol el – akadnak a közösségi élményt keresők, de vannak, akik kifejezetten versenynek tekintik a futást. A szervezők a pálya mentén frissítőpontokat helyeztek el, ami különösen jól jön a nyár közeledtével. A hűségprogrammal pedig a többszörös teljesítésre ösztönzik a regisztrációt elvégzőket. Ez pedig roppant egyszerűen, egy webes felületen keresztül történik. Néhány kattintás után a rendszer egy állandó rajtszámot generál, ezzel bármelyik eseményen lehet indulni.

A beszélgetés során kiderült, milyen ajándékokkal jutalmazzák a mérföldkövekhez érőket, de arról is szó esett, milyen alternatívákkal készülnek a szervezők a kevésbé kedvező időjárás esetén.

A Juice adását itt lehet visszahallgatni: