Tehetségek találkoztak az egyetemen
Csütörtökön rendezték a Széchenyi István Egyetemen a tudományos és művészeti diákköri konferenciát és tehetségnapot.
Csütörtökön rendezték a Széchenyi István Egyetemen a tudományos és művészeti diákköri konferenciát és tehetségnapot.
A Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2015-ben indította el az önkéntes kamarai tagok számára a „Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás” védjegy programot, ami az évek során beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen az idei, már az 5. átadó ünnepség volt.
Malasits Zsolt azon képzőművészek egyike, aki időről időre, szívesen mutatkozik meg tárlatokon, bemutatja munkáit, számot ad alkotási folyamatairól.
Összesen 65 millió forint támogatást kaptak a megyében működő tűzoltó egyesületek, erről csütörtökön számoltak be a katasztrófavédelmi igazgatóságon.
November 19-én Árpád-házi Szent Erzsébetet ünnepelte az egyház. Erzsébet napján az újvárosiak is megemlékezést tartottak, a Győri Egyházmegyében ugyanis Újváros „Telep” nevű városrészében van az egyetlen Szent Erzsébetről elnevezett templom.
Különleges meglepetéssel készül az Árkád Győr a vásárlói számára. Monumentális, mégis meghitt, vadonatúj dekorációval várják a látogatókat. Az idei karácsonyi ráhangolódást a népszerű Diótörő figurája, meséje által megelevenített díszlet adja a bevásárlóközpontban.
Árvízhelyzet nincs, gyakorlat viszont volt. Az esetleges árvízi helyzetben történő szakszerű védekezést gyakorolták a vízügyi szakemberek.
A több mint harminc éve működő Répce Utcai Idősek Klubja kapott ajándékokat a 17. Jótékonysági kerékpártúra adományaiból.
A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház C2-es épületszárnyának hatodik emeletén új kápolnát alakítottak ki, ahol szentmiséket is tartanak. Az elsőt dr. Veres András győri megyéspüspök celebrálta, aki felszentelte a kápolnát.