Kiállítás és gála Ménfőcsanakon
15. alkalommal rendezte meg a Tanítványok Tárlata című kiállítást Ménfőcsanakon, a Petőfi Sándor Iskola.
15. alkalommal rendezte meg a Tanítványok Tárlata című kiállítást Ménfőcsanakon, a Petőfi Sándor Iskola.
Tavasz végi hagyományos sajtóreggelijét tartotta meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Az eseményen győri és Győr környéki szervezetek mutatták be a következő időszakban várható rendezvényeiket. Májusban és júniusban elsősorban szabadtéri programokra várják majd az érdeklődőket.
Gőzerővel készül a Győrt és Pápát összekötő új, kétszer kétsávos 83-as főút. A közel 100 milliárd forintos fejlesztésről rendszeresen beszámolunk, hiszen az egész régió közlekedését érinti. A több mint 36 kilométeren épül fizikai elválasztású főút a tervek szerint év végéig készül el. A fejlesztésnek köszönhetően gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés az érintett szakaszon. A közeljövőben több forgalomkorlátozás is életbe lép a 83-as főúton, erről Kara Ákos országgyűlési képviselő számolt be.
Bábelőadás, kiállítás, koncert, monodráma és kabaréháború is szerepelt a május 11-e és 15-e között Győrben zajló Öt Templom Fesztivál programjai között.
A Nádorváros szívében elhelyezkedő több mint 90 éves múlttal rendelkező intézményben új szabadidős teret avattak. Az iskola eddig kihasználatlan részén alakítottak ki egy játszóteret, melynek létrehozása széles összefogás eredményeként jöhetett létre a tervezéstől a kivitelezésig. A beruházás szülői felajánlások, valamint a Kölcsey Iskoláért Alapítvány anyagi támogatásával valósult meg.
Három napra Győrújbarát ismét a kétkerekűek fővárosává vált, az idei Jótékonysági motoros találkozó és felvonulás ráadásul a 20. volt a sorban. A nagy múltra visszatekintő rendezvény bevételét mindig jótékony célokra ajánlják fel a szervezők, és az sem kétséges: a több ezer kilátogató ugyanúgy jó élményekkel tért idén is haza, mint azok a győriek, akik a városban tekintették meg a több száz motorból álló konvojt.
Szombaton nyílt napot rendeztek a Győri Mathias Corvinus Collegiumban. Az általános és a középiskolások, valamint az egyetemisták is bepillantás nyerhettek az MCC működésébe. Emellett különleges előadásokkal várták az érdeklődőket.
A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány immár negyedik alkalommal szervezte meg Győr belvárosára, a helyi képző-, és iparművészekre, a belvárosi üzletekre épülő rendezvényét a Kult. Utcát szombaton a Király utcában.
Megható jelenetek zajlottak le szombaton a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórházban. A Honda Goldwing Motoros Klub 30 főből álló csapata látogatta meg az intézményben ápolt beteg gyermekeket, akiknek 115 egyedi emblémás plüssmackót vittek.