Szabó Sipos Barnabás: „Most nem a színház az én utam!”
Hamvai felolvasó estje kapcsán Győrben járt Szabó Sipos Barnabás színművész, és ezt kihasználva beszélgetettünk vele, szokás szerint Maszk nélkül.
Hamvai felolvasó estje kapcsán Győrben járt Szabó Sipos Barnabás színművész, és ezt kihasználva beszélgetettünk vele, szokás szerint Maszk nélkül.
Nagy Balázs és Bródy Norbert színművészek beszéltek a Győri Édesben a párkeresés nehézségeiről, válás után, gyermekeket nevelve.
Kardos Péter tehetségszakértő, pszichopedagógus volt a vendége Mihályi Orsinak nemrég a Győri édesben, s számos érdekes téma előkerült a gyermekek fejlődésének témájáról.
Nehéz, ám roppant aktuális témáról beszélgetett nemrég Iván Noémivel a győri 7 perc Randi meghonosítójával Mihályi Orsi. Szó esett házasságról, válásról, párkeresésről és a gyermeküket egyedül nevelő szülőkről is. Érdemes hallgatni!
Immár 19 éve koptatja a Győri Nemzeti Színház világot jelentő deszkáit Sárközi József színművész, akivel Maszk nélkül beszélgetett Mihályi Orsi.
A mostani, rendhagyó adásban Venczel-Kovács Zoltán mesélt arról maszk nélkül, hogy miért döntött úgy, hogy elhagyja a pályát, s vajon a covid mennyiben gyorsította meg ezt a döntését...
Egyre többen pattannak elektromos rollerre, ami egy szuper közlekedési eszköz, de érdemes a használatáról folyamatosan beszélni. Ezt tette Mihályi Orsi Halász László közúti járművezető szakoktatóval, akivel az elektromos rollerrel való közlekedés veszélyeiről is szó esett.
Köztudott, hogy a zenének nagyon jó hatása van mind az érzelmi világunkra mind pedig az idegrendszerünkre. Ki mást tudna erről szakszerűbben és érthetőbben beszélni, mint Molnár János fejlesztőpedagógus-zongoraművész? Mihályi Orsi vele beszélgetett.
Az Aviva tornát nem sokan ismerik, pedig egy rendkívül hatásos módszer, ha valaki hormonproblémákkal küzd. Nem is gondolnánk mennyi mindenre hatással van, ha nem megfelelően működik a hormonháztartásunk.
Maszlay István vagy ahogy a szakmabeliek hívják Maszi, rengeteg verset tud fejből. Szinte minden gondolathoz, minden eseményhez képes hozzászőni egy-egy rímet.