Győri Édes
Győr+ Rádió 2025.04.16.

Böjt, próbatétel és belső csend

A Győri Édes legutóbbi adásában Pongráczné Győri Boglárka és Pongrácz Máté voltak a vendégek, akikkel a húsvét valódi üzenetéről beszélgettünk – túl a sonkán, kalácson és hímes tojásokon.

Győr+ Rádió 2025.04.16.

Kelemen Márk – Maszk nélkül

Győri Édes „Maszk nélkül” sorozatának vendége ezúttal Kelemen Márk, aki egyetemi gyakorlatát a Győri Nemzeti Színházban tölti. A beszélgetés során nemcsak a színpadról, hanem az életről is szó esett – arról az időszakról, amikor a színház már több mint iskola, de még nem egészen hivatás.

Mihályi Orsi 2025.03.25.

Maszk nélkül, Kovács Boglárkával

A Győri Édesben Kovács Boglárkával beszélgetünk, aki egyetemi hallgatóként a Győri Nemzeti Színházban tölti szakmai gyakorlatát. A közönség már láthatta Hermia szerepében a Szentivánéji álomban, hamarosan pedig a Szaffi családi musicalben alakítja a címszereplőt. De hogyan vezet az út a főiskolától a színpadi sikerekig?

Mihályi Orsi 2025.03.17.

Takács Zoltán – Egy élet a színpadon

Takács Zoltán 1986 óta a Győri Nemzeti Színház meghatározó alakja. Gyermekszínészként kezdte, majd statisztált, később pedig a színház kórusának tagja lett. Az évek során asszisztensként is kipróbálhatta magát, sőt, egy éve főszerepben is bemutatkozott.

Mihályi Orsi 2025.03.17.

Gerbert Judit: Színpadról a gyerekszobába

Gerbert Judit 12 éven át volt a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja, ám a várt nagy áttörés elmaradt. Ígéretek, remények, majd csalódások sora után úgy döntött, elhagyja a színházat, és új utat keres. Végül rátalált a kisgyermekkori művészeti nevelésre, ahol igazán kiteljesedhet.

Mihályi Orsi 2025.03.17.

Hajdú Tibor és a Szaffi

Mi visz rá egy színészt, hogy rendezésre adja a fejét? Mennyiben más a rendezői perspektíva, mint a színészi játék? Hajdu Tibor most először próbálhatja ki magát rendezőként a Győri Nemzeti Színház kamaraszínpadán, a Kisfaludy teremben, méghozzá egy igazi családi klasszikussal: a Szaffi című zenés ősbemutató előadással.