Fődíjat nyert Győr a Virágos Magyarország versenyen!
Győr Városa az idei évben is kimagasló eredményt ért el a Virágos Magyarország versenyében.
Győr Városa az idei évben is kimagasló eredményt ért el a Virágos Magyarország versenyében.
Az elmúlt évekhez hasonlóan Győr város önkormányzata idén is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét programsorozatához.
Az idei tanévben is megrendezték a Baksa Átrium című rendezvényt, az egykori legendás iskolaigazgatóról elnevezett gimnáziumban.
A Győr-Budapest 1-es számú fővonal felújításának harmadik, befejező üteme november 18-án kezdődött, a felújítás pedig december 9-én be is fejeződik.
A Városi Diákfórum együttműködésre hívta a város középiskoláinak diákönkormányzati vezetőit. A városháza Zechmeister-termében megtartott találkozón a diákok megtervezték azokat a programokat, amelyeket a jövőben szeretnének megvalósítani Győrben.
Lubics Szilvia hosszútávfutó és ultramaratonista, a Spartathlon többszörös győztese lesz az MCC győri képzési központ vendége.
Idén először a belváros emblematikus része, a Virágpiac is fényárba borul majd advent idején. Erről a körzet önkormányzati képviselője és a Belváros fejlődéséért felelős tanácsadó számoltak be a Győr+ Médiának. Dr. Fekete Dávid és Marsovszky Adrien kiemelték, az elmúlt időszakban egyre szépül a tér és annak környezete, a karácsonyvárás időszakában pedig még Mindenki Karácsonyfája is díszíti az immár adventi fényekkel is megvilágított Virágpiacot.
Fél éve indult el a program, melynek negyedik állomását csütörtök este tartották a Zichy-palotában. Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő beszélgetőtársa ezúttal Sárai-Szabó Kelemen bencés perjel volt, aki a győri bencések nyitottságáról, mindennapjairól és belvárosi fejlesztéseikről beszélt a hallgatóságnak.
A Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájának átfogó rekonstrukciója idén szeptemberre készült el. A győri egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 1,77 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult közös projektje több budapesti iskola felújítását is tartalmazta.
A győri rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.