Árokba hajtva kerülte ki a dugót egy terepjárós Győrben
Hajmeresztő mutatványt hajtott végre egy terepjárós Győrben. Az autós megelégelte a dugóban várakozást, ezért úgy döntött, az árokba hajtva próbálja meg kikerülni a kígyózó kocsisort.
Hajmeresztő mutatványt hajtott végre egy terepjárós Győrben. Az autós megelégelte a dugóban várakozást, ezért úgy döntött, az árokba hajtva próbálja meg kikerülni a kígyózó kocsisort.
Új játszóhelyet kaptak karácsonyra a kisbácsai Szitásdombon és környékén lakó családok, a Csonkaér út, illetve a Csipkerózsa utcai játszótéren kikapcsolódók pedig új padoknak örülhetnek az ünnep közeledtével. Erről a körzet önkormányzati képviselője számolt be a Győr+ Médiának. Bárány István kiemelte, az összesen több mint 4 millió forint értékű fejlesztések saját keretéből valósultak meg, mindegyik helyszínen lakossági kérésre.
Két, egymással összefüggő, párhuzamos projektben vizsgálták Győr közlekedését az elmúlt időszakban. A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. vezetésével megvalósuló projektek közül az egyik a győri elővárosi közlekedés fejlesztését vizsgálta, míg a másik kifejezetten a városi közösségi közlekedést, ezen belül is a buszos közlekedés fejlesztési lehetőségeivel foglalkozott.
Utolsó közgyűlés után, csütörtökön sor került az utolsó polgármesteri vizitre rádiónk stúdiójában. Az adventi időszakban is rengeteg teendője akad a város első emberének, de egyáltalán nem bánja, hiszen mint mondta, rengeteg pozitív és megható pillanatot élt át a napokban, mikor felkereste a különböző intézményeket. Természetesen a műsorban egyfajta rövid évértékelőként a fejlesztésekről is szó esett.
A Covid-19 vírusfertőzések számának mind a betegek mind a dolgozók körében történő ugrásszerű emelkedése miatt szükséges a maszkhasználat szigorítása a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban.
Huszonhat éve tagja a Győri Nemzeti Színház operatársulatának. Még Korcsmáros György szerződtette, nem is akárhol: a pesti Astoria Hotel aulájában ajánlott neki szerződést, két győri meghallgatás után. S milyen jól tette!
Megtelt az újvárosi katolikus templom szerda este, ahol karácsonyi áhítatra várták a győrieket. Az eseményen dr. Pergel Elza alpolgármester mondott köszöntőt.
Interaktív könyvbemutatót tartott Győrben Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár.
Hagyományteremtő szándékkal, Pinnyédi Karácsonyváró programra invitálta a helyi közösséget a napokban a körzet önkormányzati képviselője.
Hatalmas érdeklődés mellett mutatták be a 22. Győri Könyvszalonon a Kossuth-díjas operaénekesről, színészóriásról, Bede-Fazekas Csabáról szóló életrajzi könyvet. Az idén 90. születésnapját ünneplő művész előtt Werner Krisztina szeretett volna tisztelegni a tökéletesen megszerkesztett, megjelenésében is elegáns kötettel, mely kötelező olvasmány minden színházszeretőnek. Az adventi forgatagban, egy esős, de kicsit sem szomorú délelőttön találkoztunk az íróval és főszereplőjével, hogy felfejtsük a múltat és megéljük a jelent.