Győr
Győr+ 2024.01.19.

Kiállításmegnyitó és szakmai beszélgetés a győri MCC-ben

„Az egyén számára a legfontosabb a klímaváltozással szembeni védekezés területén a megfelelő alkalmazkodás” – hangzott el a kijelentés az MCC győri képzési központjának idei első szakmai rendezvényén, mely keretében Kovács Erikkel, az MCC Klímapolitikai Intézetének szenior kutatójával beszélgetett Kónya Máté egyetemi hallgató.

J. Kovács Andrea 2024.01.19.

Kihívásokkal teli évet zárt a Karitász

Mozgalmas, kihívásokkal teli évet zárt a Győri Egyházmegyei Karitász, s nem lesz unalmas az előttük álló időszak sem. Minderről Lőrincz Attila, a szeretetszolgálat igazgatója nyilatkozott a Győr Plusz Médiának.

Pécskai István 2024.01.19.

3,7 millió forintos segítség a beteg gyerekeknek

Két Győr-Moson-Sopron vármegyei cég is nagylelkű adománnyal segítette a Lurkó Alapítványt és ezzel a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházat. A MELECS EWS GmbH győri fióktelepe ötezer euróval (1,9 millió forinttal) támogatta a koraszülött osztályt, míg a mosonszolnoki SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. 1,8 millió forintot ajánlott fel jótékony célra - az összeget a gyermekpszichiátriai osztály kapta. A 3,7 millió forintos adomány a gyermekek gyógyítása szempontjából két nagyon fontos eszköz megvételét tette lehetővé.

Havassy Anna Katalin 2024.01.18.

Remélem veszek még Feriéktől Nemzeti Sportot…

A győri belvárosban élőket egyenesen sokkolta a január 17-én este megjelent Facebook poszt, amely arról szólt, hogy két újságosbódét is végleg bezártak. A tény azért is szomorú, mert így nem csak a napi-hetilapjainkhoz juthatunk nehezebben hozzá, hanem két olyan embertől is búcsúznunk kell, akik a belvároshoz tartoztak, az életünk részei voltak.

Győr+ 2024.01.18.

Kiberbiztonsági mesterszakot indít a Széchenyi István Egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem hiánypótló képzést, „modern technológiák és kiberbiztonság joga” mesterszakot indít magyar és angol nyelven szeptembertől, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni. Akik elvégzik, olyan informatikai, mérnöki és jogi tudást sajátítanak el, amellyel korunk egyik nagy kihívására válaszolni tudó szakemberekké válnak. A kiberbiztonság a vállalatok és az állami szervezetek számára is kiemelt jelentőségű, ezért a mesterdiplomát megszerző hallgatók keresettek lesznek a hazai és a nemzetközi munkaerőpiacon.