A „háromarcú” 5-ös kerület növekedett néhány utcával
Kevesebb mint száz nap van hátra az önkormányzati és európai parlamenti választásokig. A június 9-i referendum előtt törvény írta elő, hogy Győrben csökkenteni kellett a választási kerületek számát. Ezzel együtt több változás is életbe lépett, ezeket vesszük sorra cikksorozatunkban.
Az Aréna Piacon is nagyon várják az igazi tavaszt
Nem volt kemény telünk, a tavasz pedig már februárban kacsingatott ránk. Gyorsan elő is kerültek a könnyebb kabátok, szívtuk magunkba a napsütést. A győri Aréna Piac látogatószáma is megugrott a kellemes időben, s bár március 10-én borús volt az ég, a tavasz és a húsvét közelsége már látható és kézzelfogható volt.
Fotókon a telt házas Demjén koncert!
Demjén Ferenc, a magyar zene egyik ikonja koncertezett március 9-én Győrben, az Audi Arénában.
Kolonics Péter: a generációváltás nehézségeivel küzdünk
Kolonics Péter Norbert, a Győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a közelmúltban vehette át a Nemzetiségekért díjat dr. Dézsi Csaba András polgármestertől a lengyel–magyar kapcsolatok és hagyományok ápolásáért.
Ösztöndíjjal tölthet Németországban fél évet a SZE iráni hallgatója
A győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói számára is adott a lehetőség, hogy ösztöndíjjal egy európai partnerintézménynél töltsenek egy-egy félévet, megismerve egy másik kultúrát és intézményt. Számos külföldi hallgató él ezzel, köztük az iráni Majid Hazrati is.
Indul a jelölés a WonderWMN Győr díjra!
„A WonderWMN Győr Díj csak nőknek szól, akik mindennap bizonyítják különleges erejüket. Mert mi, nők képesek vagyunk egyszerre több szerepben is helytállni. Képesek vagyunk egyszerre dolgozó nők, anyák, társak, segítők és nők is lenni” – írják a díj alapítói.
A megszokottnál előbbre jár a természet
A városi közterületeken helyenként már megindult a fű növekedése, bizonyos részeken meg kellett kezdeni a kaszálási munkát.
A Notre Dame-ban is orgonált a SZE villamosmérnök hallgatója
A Széchenyi István Egyetem végzős villamosmérnök hallgatója, Giczi Balázs mindössze 28 éves, de már most sokszínű életúttal rendelkezik. Gyermekként lett az orgona szerelmese: az alapszakot a győri intézmény Művészeti Karán, a mesterszakot a Zeneakadémián végezte el, és meg sem állt Európa több ikonikus orgonájáig. Zenei érdeklődése mellett nem mondott le mérnöki álmairól sem.