Kertészkedés és művészetterápia: harc az Alzheimer-kór ellen
Hogyan és milyen tevékenységbe vonhatók be a demens és alzheimeres betegek? - többek között erre keresték a választ a győri Alzheimer Café csütörtök esti találkozóján a Rába Hotelben.
Hogyan és milyen tevékenységbe vonhatók be a demens és alzheimeres betegek? - többek között erre keresték a választ a győri Alzheimer Café csütörtök esti találkozóján a Rába Hotelben.
A programon bemutatkozik az MCC győri képzési központja, valamit izgalmas kerekasztal-beszélgetéseket is meghallgathatnak az érdeklődők.
2023 decemberében vehették birtokba a mentők az új győri mentőállomást. A több mint négymilliárd forint kormányzati forrásból megvalósult létesítmény tíz mentőegységnek és mintegy százharminc munkatársnak biztosít 21. századi, minden igényt kielégítő munkahelyi körülményeket.
Hosszú idő óta húzódó kellemetlenség volt a Puskás Tivadar úton, az Örömhír Óvoda és Általános Iskola utcájában, hogy sokszor gyorsan hajtottak az arra közlekedők. Az intézmény dolgozói valamint a területen élők is jelezték a problémájukat a többi között a polgármesternek, és szerencsére meg is született a megoldás. Táblákat helyeztek ki az érintett szakaszra, ráadásul nem is akármilyeneket: figyelemfelkeltő, gyerekrajzokkal díszített, 30-as sebességkorlátozást jelző táblákat.
A Pannon-Víz Zrt. tájékoztatja a felhasználóit, hogy 05.03-án (pénteken) 8 és 9 óra között hibakeresés miatt próbazárást hajt végre a társaság Győrben a Kiskút ligetnél a Xantus János Állatkert és a Puskás T. u. közötti szakaszon. Ezen időszak alatt az ivóvízszolgáltatás szünetel az érintett területen.
A modernizáció egyik forrása a termeléshez nem használt ingatlanok értékesítése. A Társaság ingatlanhirdetések útján folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket megvételre elérhető ingatlanjairól.
Érdemes összegyűjteniük feleslegessé vált dolgaikat a marcalvárosiaknak, hiszen május 4-én, reggel 8 és délután 16 órakor között kihelyezett hulladékudvar várja az érdeklődőket a Kovács Margit-iskola hátsó bejáratánál, a Csokonai utca felől. Az akció részleteit csütörtökön ismertették az ötletgazdák, idén Kovács Tamás és Borsi Róbert önkormányzati képviselőkhöz dr. Nagy Richárd László is csatlakozott szervezőként.
A kifüggesztett éves lőgyakorlattól eltérően az alábbi időpontokban terveznek éleslövészetet végrehajtani: május 7-én, 15-én, 27-én, 28-án, 29-én és 30-án 8 és 17 óra között.
Jó hangulatú és ingyenes programra várja az alkotni vágyó ménfőcsanaki édesanyákat és nagymamákat e héten szombaton dr. Laczkovits-Takács Tímea alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője.
Az ország legmodernebb ügyfélszolgálati irodáját nyitotta meg a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (GYHG) az ETO Parkban.