Programajánló
Bencés esték, könyvbemutató, irodalmi klub, levéltári napok - programok Győrből.
Bencés esték, könyvbemutató, irodalmi klub, levéltári napok - programok Győrből.
Januárban is jelentkezett a DIÓ, azaz a Demencia Információs Órák című magazinunk a Győr+ Rádióban. Hiánypótló műsorunk központi témája a demencia, az egyik legtöbbet emlegetett betegség, mely az orvostudomány mai állása szerint nem visszafordítható, azonban a leépülési folyamat lassítható.
Az ok, hogy a Győri Egyházmegyei Karitász központi telephelyén átfogó raktárfelújítási munkák kezdődnek.
Torta fogadta a győri kórház pacemaker-ambulanciáján az ellenőrzésre, eszközbeállításra érkező dr. Ruzsa Sándornét, akit már a váróteremben megtapsoltak a betegek, amikor kiderült, hogy ezen a napon tölti be századik életévét.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály és a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai közösen fogták el azt a 45 éves férfit, aki ellen összesen négy – nemzetközi, európai és hazai – elfogatóparancs volt érvényben.
A Magyar Kultúra Hete alkalmából a győri PÁGISZ-iskolába látogatott a Versvándor csütörtökön. Tóth Péter Lóránt már nem először járt a középiskolában, ahol ezúttal József Attila fiatalkori énjét megszemélyesítve igyekezett közelebb hozni a kultúrát a diákokhoz.
Január 28-án Levéltári Napot tartanak a Brenner János Hittudományi Főiskolán. Bagi Zoltán Péter, a győri városi levéltár igazgatója volt a Győr+ Rádió vendége.
Burján Dávid lokálpatriótaként egy új, a győri közszolgáltató cégek egyesített ügyfélszolgálati irodájának nyitását kezdeményezi Szentiváni KapcsolatPont néven. Az irodában egyedi igényekhez, helyi elképzelésekhez igazítva, nem csak információkat kaphatnának a győrszentivániak. Miután hallott a kezdeményezésről, Huszár Gábor is szívesen állt az akció mellé, az önkormányzati képviselő ugyanis úgy véli, a széles szolgáltatási kínálattal bíró iroda nagy segítség lenne a városrészben élőknek.
A győri Széchenyi István Egyetem Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiuma három éve építi azt a tudományos fórumot, amely egyszerre kínál inspiráló, értékes kapcsolati hálót, mély tudást és korlátlan lehetőségeket a hallgatóknak.
Tegnap hajnaltól egy jó emberrel kevesebb van a Földön. Meghalt dr. Dubán Dénes, az állatok gyógyítója és elkötelezett védelmezője, egykori válogatott kézilabdakapus.