Széllel szemben – a Rába felvette a harcot a negatív iparági trendekkel
A Rába csoport 2024. I. félévében is sikeresen navigált a piaci viharban és az időszakot 564 millió forint csoportszintű üzemi eredménnyel tudta zárni.
A Rába csoport 2024. I. félévében is sikeresen navigált a piaci viharban és az időszakot 564 millió forint csoportszintű üzemi eredménnyel tudta zárni.
Tanszerekkel és egyéb adományokkal segíti az iskolakezdésben a rászoruló családokat az Egyházmegyei Karitász.
Már csak néhány nap és kezdődik a 2024-25-ös tanév, ami sok újdonságot is hoz majd az oktatási intézmények számára. A Győri Szakképzési Centrum iskolái is gőzerővel készülnek már a jövő hétfői sulikezdésre, erről számolt be Híradónknak a centrum kancellárja.
Sötét volt a Kisfaludy Teremben az elmúlt napokban, miközben nem kis munka zajlott a félhomályban. Kattogott a fényképezőgép, mosolygós művészek adták egymásnak a kilincset, pontosabban a különleges háttérrel komponált díszletet. Készülnek ugyanis az új portrék a Csillárterembe, az elkészült képeket szeptembertől a nagyközönség is megtekintheti a csodás előtérben.
„Rövid volt a szünet? Volt azért lehetőség pihenésre?” - hangzott a kérdés, majd a gyors válasz Velekei László tolmácsolásában: „Egyáltalán nem volt rövid, sőt, táncos szempontból kifejezetten hosszúnak tűnt a nyár!” A Győri Balett gőzerővel vetette bele magát a 2024/25-ös évadba, már csak azért is, mert jubilálnak. A direktor egyébként is maximalista csapatával szemben nem támaszt nagy elvárásokat, egyszerűen „csak” szeretnék az elődök által felépített tánckultúrát még magasabb szintre emelni, hogy méltók legyenek a hagyományokhoz és tovább öregbítsék a Győri Balett hírnevét.
A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen helyen tartózkodó fiatalember megtalálásához.
Összeütközött két személyautó Győrben, az 1-es főút belterületi szakaszán, a Béke hídon.
Mutatjuk a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Az Aradi vértanúk útjára riasztották a tűzoltókat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Győr-Moson-Sopron Vármegyei Igazgatósága szakképzési és pályaorientációs fórumot szervezett szerdán Győrben.