Március 15: a Győr-Szol is készül
Március 15-i nemzeti ünnepünkre készül a Győr-Szol Zrt. városszerte. A napokban a szokásos közterület fenntartói munkák mellett kiemelt figyelmet fordítanak a közterekre, ahol a megemlékezések zajlanak majd.
Március 15-i nemzeti ünnepünkre készül a Győr-Szol Zrt. városszerte. A napokban a szokásos közterület fenntartói munkák mellett kiemelt figyelmet fordítanak a közterekre, ahol a megemlékezések zajlanak majd.
Idén 100 új gyár építése a cél Magyarországon, erről a miniszterelnök és a külügyminiszter is beszélt a napokban.
Végh Lajos festőművész már gyermekként tudta, hogy az alkotás az élete. Hetedikesként már a budapesti művészkörökben mozgott, mestereket keresett, tanult, fejlődött. Nemcsak festő és grafikus lett, hanem egy olyan művészeti ágat is megalkotott, amely világviszonylatban is újdonságnak számít: a homokanimációt.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának negyedéves színészosztályával hétről hétre mélyebb bepillantást nyerünk a színészpalánták világába. Ezúttal Gyöngyössy Csenge mesél arról, miért választotta ezt a pályát, hogyan küzd meg az egyetemi évek kihívásaival, és milyen érzés a diploma küszöbén állni.
A Győr+ Rádió stúdiójának vendége volt Királyfi Péter állategészségügyi mérnök, aki műsorvezetői kérésre összegezte a ragadós száj- és körömfájás járványt, az eddigi híreket, háttérinformációkat, s az egész helyzet gazdasági és lelki hatásait.
A ma esti híradót online követhetik nézőink.
A Hetedik Bekezdés zenekar alapítójának, Károlyi Balázsnak szívügye a jótékonysági koncertek szervezése. Ennek részleteit is megosztotta kedden este a Mélyvíz-ben.
A győri Loyolai Szent Ignác bencés templom fiúkórusa, a Collegium Musicum Jaurinense XVII. századi gyökerekkel rendelkező együttes, melyet Dr. Kelemen Áron OSB atya alapított újra 2002-ben.
A győri rendőrök ütöttek rajta azon a bandán, amelynek tagjai drogot árultak.
A téli sötét, depresszív időjárás után sokan éreznek ólmos fáradtságot, amit tévesen tavaszi fáradtságnak is nevezünk, utána jártunk, mi jelentheti a kiutat!