Győr
Győr+ 2024.09.14.

Árvíz – vasárnaptól zárva a parkoló!

A Győr-Szol Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mosoni-Duna és a Rába folyó várható áradása miatt Győrben az Árpád út, Aradi vértanúk útja és a Baross út közötti szakaszán lévő fizető parkolókat 2024. szeptember 15-én vasárnap reggel 8 órától lezárja.

Németh Boglárka 2024.09.14.

Radnóti emlékműsor a béke jegyében

Ötödik éve annak, hogy egy, már hagyománynak számító ünnepségsorozattal tisztelegnek a költőóriás megpróbáltatásai előtt. Radnóti Miklós 1944. szeptember 17-én indult el a szerbiai Borból, ahol egy rézbányában dolgozott munkaszolgálatosként a II. világháború idején, zsidó származása miatt. Az ekkorra lesoványodott költő útja a Győr melletti Abdán ért véget, itt lőtték le 1944 novemberében.

Győr+ 2024.09.14.

Hallgatói Projekttámogató Program indul a Széchenyi István Egyetemen

Az őszi szemeszterben tizenkét szakon indítja el két féléven át tartó Hallgatói Projekttámogató Programját a győri Széchenyi István Egyetem. A kurzusokra a részt vevő szakok nem elsőéves hallgatói jelentkezhetnek szeptember végéig. A kezdeményezés a gyakorlatias oktatást, a vállalati szféra megismerését és a munkaerőpiaci felkészültséget szolgálja. Az intézmény célja, hogy a projektalapú képzési struktúrát később minden szakra kiterjessze.

J. Kovács Andrea 2024.09.13.

Egyházmegyei Zsinat kezdődött

A győri Nagyboldogasszony-székesegyház felszentelésének búcsúnapján, szeptember 13-án Veres András megyéspüspök ünnepi szentmise keretében hirdette meg a Győri Egyházmegyei Zsinatot „Emlékezz, Te Krisztushoz tartozol!” mottóval, amely egy év múlva ér véget.

J. Kovács Andrea 2024.09.13.

Ünnepség és konferencia a segítőknek

Ötven éve működik Győrben a telefonos lelki segélyszolgálat, melynek célja az öngyilkosságok megelőzése, a krízisek kezelése és a mentálhigiénés prevenció. A félévszázados jubileum alkalmából városunkban rendezték meg a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) konferenciáját, melyre kétszáz önkéntes és szakember érkezett a Kárpát-medence településeiről.

Győr+ 2024.09.13.

30 éves a Magyar Nemzeti Cirkusz

A Magyar Nemzeti Cirkusz Győrben is bemutatja 2024. évi vadonatúj nemzetközi előadását, a 30 éves Jubileumi Gálaműsort. A társulat a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany-, Ezüst-, és Bronz-díjas produkcióival indult országos turnéra, melynek következő állomása városunk.

Győr+ 2024.09.13.

Lipcsébe utaznak a Hildes diákok

Húsz Hild Technikumos diák utazik ki a németországi Lipcsébe október végén az Erasmus+ program keretein belül.