Húsvéti sütemények és dekorációk
A böjti időszakban vagyunk, ami azt is jelenti, hogy közeledik a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét.
A böjti időszakban vagyunk, ami azt is jelenti, hogy közeledik a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét.
Adyváros egyik legkedvesebb tavaszi eseménye zajlott le hétfőn a Földes Gábor utca 33. szám alatti társasház melletti füves területen, ahol a helyi lakók egy közös tojásfa díszítéssel egybekötött programot szerveztek. A barátságos esemény célja az volt, hogy a közösség együtt hangolódjon a húsvéti ünnepekre, miközben erősítik az összetartozás érzését.
A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy a cég működési területén a hulladékszállítás a húsvéti hosszú hétvégén (április 18-án, 19-én, 20-án és 21-én) változás nélkül történik.
Földgáz elosztóvezeték rekonstrukció zajlik Győrben az Árpád úton, amely vélhetően május 12-én ér véget. A munkálatok az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. beruházásában valósulnak meg.
Rakonczay Gábor, a kétszeres Guinness-rekorder extrém sportoló pénteken Győrben tartott előadást, két helyszínen is.
Péntek óta dübörög a Húsvéti Kézműves Vásár Győrben. Az előkészületekről korábban már beszámoltunk, de péntek délután az igazi ünnep előtti forgatagba is ellátogatott stábunk.
A mozgás és a jótékonyság szorosan összefonódik a Gyermekintenzív Terápiáért Alapítvány kezdeményezésére a már harmadik alkalommal megvalósuló, Fuss a struccal jótékonysági futóversenyen. A városunkban élő művészek esetében elég volt csak egyszer kopogtatni az ajtón, a kezdetektől népszerűsítik a programot.
Közzétette a fertőtlenítési pontok listáját a rendőrség, amihez egy rövid videót is csatoltak arról, mi történik az áteresztési pontokon.
2025 áprilisában a Földváry-kastély történelmi falai között került megrendezésre az első Földváry Alkotótábor, amely tízen hat elismert magyar festőművész számára biztosított különleges alkotói környezetet.
Egy negyedik emeleti otthonban csaptak fel a lángok. A helyszínre mentő is érkezett!