Teadélután a kampány sikeréért
Idén is lesz adománygyűjtés belvárosi Adventi Vásár keretében felállított Jótékonysági Faházban, december 7-én és 8-án.
Idén is lesz adománygyűjtés belvárosi Adventi Vásár keretében felállított Jótékonysági Faházban, december 7-én és 8-án.
Könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába gyár legendás vezérigazgatójáról. A Vörös báróról ez már az ötödik könyv, amely ezúttal dr. Honvári János, a Széchenyi István Egyetem professzorának munkája.
Barátságos, elfogadó légkör, segítség a tanulásban és rengeteg program. Ezt nyújtja a gyerekeknek a húsz éve alakult Győri Tanoda-Klub. Az Iskolakultúráért-Esélyteremtésért Közhasznú Egyesület égisze alatt működő tanoda a jubileum alkalmából konferenciára hívta a szakembereket a Széchenyi Egyetem Apáczai Karára.
Az idősek napja alkalmából tartottak rendezvényt Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban Szabó Jenő, a körzet önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére. Az eseményre 160 szépkorút vártak és zenés műsort követően házias ízekkel látták vendégül őket.
A Győri Egyházmegyei Karitász műhelyvezetője, Polócz Imréné Marianna vehette át 2024-ben az „Érték vagy! – Mindennapi hős” díjat. A Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkárság azokat a munkáltatókat és civil szervezeteket ismeri el a kitüntetéssel, amelyek hozzájárulnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához.
Világklasszisok a magyar teqball-válogatottban. A Magyar Teqball Szövetség információi szerint a Vietnámban megrendezendő világbajnokságon egyéniben a nőknél a korábbi vb-aranyérmes Izsák Anna, a férfiaknál pedig az összesen négyszeres vb-győzelemmel rendelkező Blázsovics Ádám indul.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács kezdeményezésére és megvalósításában november 14-én nyitotta meg kapuit a győri belvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky utca 38-as szám alatt az a Prevenciós pop-art közösségi tér, amely a bűnmegelőzés fontosságára hivatott felhívni a figyelmet. Bár a megjelenése és a stílusa fiatalos, mindenkihez szól, aki szeretné elkerülni az áldozattá válást.
Közlekedési balesettel kapcsolatban szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség.
Felújították a Szigethy Attila út egyik sávját, amely már nagyon rossz állapotban volt. 18 év után történt meg a javítás. Boncsarovszky Péter, a kerület képviselője várja a lakók ötleteit, panaszait, javaslatait is.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a minősítés és a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelyben egy férfi a vetélytársát súlyosan megsebesítette.