Jól vizsgáznak a sárga fedeles kukák
A Győr+ Rádió reggeli műsorába Nagy Csaba, a GYHG ügyvezetője érkezett szokásos, kétheti beszámolójára.
A Győr+ Rádió reggeli műsorába Nagy Csaba, a GYHG ügyvezetője érkezett szokásos, kétheti beszámolójára.
A közelgő húsvét jeleként mától tojásfa díszíti a győri Látogatóközpontot. A színpompás dekoráció a Kovács Margit Iskola diákjainak munkája, akik több mint száz tojást festettek csapatmunkában. Az alsó-, a felső tagozatosok és a gimnazisták egyaránt nagy örömmel vállalták a feladatot, sőt még a tanáraik is besegítettek. A színes tojásokon kívül szalagokkal ékesítették a fát.
Éneklő Ifjúság címmel minősítő hangversenyt rendeztek kedden a zsinagógában. A nap folyamán tizenöt kórus lépett színpadra, nem kis feladatot róva ezzel a szakmai ítészekre.
A győri MCC rendezvényén négy történeten keresztül mutatják be a kriptovaluták izgalmas és érdekes világát: kettő sikertörténet, kettő pedig nem az.
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián díjak sorát nyerték el a Széchenyi István Egyetem hallgatói az Állam- és Jogtudományi Szekcióban.
A részletekről Obertolné Horváth Tímea főszervező és Csizmadia István kortárs festőművész számoltak be a Magunk Közt-ben.
Egészen szürreális és megdöbbentő esetről adott ki tájékoztatást ma a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
Hildes fiatalok is részt vesznek a II. Sör és Művészet tehetségkutató versenyén, május 8.-án.
Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten 59 eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzoltói beavatkozást igénylő esetek alkalmával összesen hat ember sérült meg.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetést kapott Gede Eszter kancellár és Szentpéteri Marianna igazgató. A két szakember műsorunkban arról beszélnek, hogyan sikerült eredményessé és hatékonnyá tenni a győri szakképzést.